Munkavégzés nélkül kaphattak fizetést a Vas megyei Kormányhivatalnál

Többen is úgy kaphattak munkabért az elmúlt hónapokban a Vas megyei Kormányhivatalnál, illetve a hozzá tartozó járási hivatalokban, hogy ott munkát nem végeztek, és be sem jártak – írja a nyugat.hu egy hozzájuk eljutott feljelentési dokumentum alapján.

A lap úgy tudja, az ügyben ismeretlen tettesek ellen tettek büntetőfeljelentést. A feljelentésben összesen hét embert neveztek meg, van köztük olyan is, aki a nyilvántartások szerint hosszú ideje a Kormányhivatal ügyintézője, de legelőször csak a választások után láttak bemenni a munkahelyére. Akad olyan is, aki a feljelentés szerint a Fidesz országos kampánycsapatában dolgozott (emellett Vámos Zoltán szombathelyi fideszes képviselőjelölt kampánystábját vezette), de ez idő alatt a kormányhivatali munkahelyén nem jelent meg, és ott munkát nem végzett. És vannak, akik ténylegesen Vámos kampánycsapatának tagjaiként dolgoztak, de jövedelmüket a kormányhivataltól kapták. Közülük volt, aki névleg a főispáni titkárságon dolgozott.

A feljelentés szerint „valószínűsíthető, hogy Vas Vármegyében e fajta bűncselekményeket az ismeretlen tettesek, nemcsak a 2026-os választási kampány alatt, hanem az elmúlt 16 évre vonatkozóan is elkövethettek, különösen annak a ténynek a figyelembevételével, hogy a Vas Megyei kormányhivatal korábbi vezetője egyenesági rokoni kapcsolatban van az egyik Vas megyei országgyűlési képviselővel”.


Forrás

Érdekességek

Az Uzsoki kórház igazgatója: A kórházak többsége brutális adóssággal küzd, ez rendszerhibára utal

Trump szóvivője előre tudta: „Ma este lövések dördülnek”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.7Ft
27 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Apr 2026 09:40 UTC
Latest change: 27 Apr 2026 09:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.66Ft
27 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Apr 2026 09:40 UTC
Latest change: 27 Apr 2026 09:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »