
Nagyon megterhelte a Fideszt az MNB-botrány, ezért nem volt más választásuk, mint kikelni a luxizás ellen, és arról beszélni, hogy „minél hamarabb vonuljon börtönbe a Matolcsy-klán azon tagja, amelyik lopott”, meg hogy „az egész nem néz ki jól, de ha kiderül, hogy egy forint is szabálytanul tűnt el, akkor valakinek szorulnia kell, és annak szoros is lesz.”
Az első idézet Lázár Jánostól, a második Orbán Viktortól származik. Orbán ráadásul a bukás után úgy látta, Matolcsy György és a többiek mesés meggazdagodása is szerepet játszhatott a Tisza kétharmadában.
A nyilatkozatok között hónapok teltek el, Lázár tavaly nyáron, Orbán novemberben mondta ezt, ám a rendőrségi nyomozás érdemi eredményeket azóta sem hozott, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt nem gyanúsítottak meg senkit.
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész a választás után másfél héttel érezte azt, hogy lépni kell, miután a Fővárosi Főügyészség megállapította, „az eddig elvégzett nyomozati cselekményeket is figyelembe véve a továbbiakban a nyomozás szakszerűsége és időszerűsége ügyészségi nyomozás keretében biztosítható”, ezért a Nemzeti Nyomozó Irodától áthelyezte az ügyet a Központi Nyomozó Főügyészséghez.







