A Ryanair egy új díj bevezetésén gondolkodik, amely egy sokak által kritizált utastípusra vonatkozna – írja a Mirror. A légitársaság felárat számolna fel azoknak, akik a kora reggeli járatokon hangoskodnak.
A Ryanair nemrég hozta nyilvánosságra az új díjról szóló javaslatát, ami igencsak megosztotta a szakembereket és természetesen a kommentelőket is.
A légitársaság hivatalos Facebook oldalán többször is közzétett ironikus, a valóságtól kissé elrugaszkodott posztokat, például, hogy pénzt fognak majd kérni a kartámaszok használatáért vagy a mosdók használatáért, így reagálva azokra a kritikákra, hogy a Ryanair „mindenért” extra pénzt számol fel.
Ez felveti a gyanút, hogy ismét egy vicces posztról lehet szó, de a tartalmával talán csak kevesen vitatkoznának.
A cég a Facebookon azt írta, hogy „hamarosan díjat számítunk fel a reggel 6 órás járatainkon a cserfeseknek”.
Bár az ötlet abszurdnak tűnik, több kommentelő is lelkesen támogatta azt.
Ez egy olyan díj, amit mindannyian el tudunk viselni
– írta egy felhasználó.
Egy másik azt fűzte hozzá, hogy már régóta várja, hogy végre csendben és nyugalomban utazhasson reggelente. Sokan annyira komolyan vették, hogy rákérdeztek a részletekre is, például, hogy az iránymutatás vonatkozik-e a légiutaskísérőkre és a hangosbemondóra is.
Az ötlet vélhetően arra a sorsra fog jutni, mint a karfa- és a mosdóhasználati díj, de az mindenképpen kiderült, hogy sokakat tényleg zavar, ha a reggeli repülőutakon megzavarják a nyugalmukat.
The post Tényleg felárat kellene fizetniük a hangoskódoknak a Ryanair reggeli járatain? first appeared on 24.hu.







