„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz

Egy csereháti faluba, Felsőgagyra ment a 444 stábja, hogy riportot készítsen arról a 200 fős, többségében romák által lakott faluról, ahol 2022-ben 82 százalékkal nyert a Fidesz, most áprilisban viszont 71 százalékkal győzött a Tisza. A portál azt írja, hogy a településre azért figyeltek fel, mert az igazi, pár tucat szavazós aprófalvakat leszámítva itt történt a legnagyobb elmozdulás a 2022-es választáshoz képest.

A riportban ugyan megszólal fideszes szavazó is, valójában soroznak az érvek, hogy miért kapott ki olyan durván a Fidesz. Kiderült például helyben, hogy voltak tiszás aktivisták. A falu polgármestere, Kátai Aladár azt mondta: a választás előtti utolsó hetekben azonban megfordult a közhangulat. Azt mondták neki a helyiek, hogy a Tiszára szavaznak, mert bíznak benne, hogy tőlük majd kapnak valamilyen segítséget. Szerinte azért döntöttek így, mert látták, hogy 2022 után semmit sem kapott a falu, többek között a beígért új falubuszt sem. „A fordulópontot az okozta, amikor a felsőgagyiak a kampányhajrában meglátták a szomszédos, jóval kisebb falu, Alsógagy új falubuszát a településükön.”

A település számos szociális probléma által sújtott, a közmunkások itt is bruttó 160 ezer forintot keresnek, ami adókedvezményektől függően nettó 110–130 ezer forintot jelent. Az egyik közmunkás azt mondta, hogy nem lehet ennyiből megélni. „Közben meg ott van a Mészáros Lőrinc. Hát üzenem neki, hogy szakadjon le a töke.”

Felsőgagyra a mai napig nem vezették be a gázt, a csatornahálózatot sem építettek ki. Ez azt jelenti, hogy a főzéshez gázpalackokat kell vásárolni, a legtöbb háznál pedig házfalon kivezetett csövön keresztül távozik a szennyvíz, mert nincs gödör. Általános probléma volt, hogy a családi pótlék összegét 16 év alatt sem emelte meg a Fidesz.

A falut magába foglaló kazincbarcikai körzetet a fideszes Demeter Zoltán legyőzve, a tiszás Hatala-Orosz Csaba nyerte meg végül.

A 24.hu a szomszédos Fájon járt a választás előtt, ahol ugyan győzött a Fidesz, de megjelentek a tiszás hangok is, miközben a fideszesek is beolvastak volna Orbánnak:

Kapcsolódó
Választási riport Fáj községben 2026. március 17-én.
„Ha Orbán itt lenne, beolvasnék neki” – a 100 százalékban fideszes faluba is beszivárgott Magyar Péter és a Tisza

Az 500 lelkes Fájon jártunk közhangulatot mérni. Négy éve itt csak fideszes szólamokkal és elégedettséggel találkoztunk, a helyzet mára megváltozott. Riport.

The post „Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Az USA egy "Tengeri szabadság" koalícióhoz keres partnereket, hogy megnyissák a Hormuzi-szorost

„PSG–Bayern? Gyenge edzők, nagyon-nagyon szar játékosokkal” – Guardiolán nevetett az összes újságíró

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.23Ft
02 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 May 2026 03:15 UTC
Latest change: 02 May 2026 03:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.92Ft
02 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 May 2026 03:15 UTC
Latest change: 02 May 2026 03:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »