A kutyák agya az elmúlt ötezer évben elkezdett zsugorodni, de ez nem azt jelenti, hogy butábbak is lettek

A kutyák agyméretének zsugorodását az állatok domesztikációjával magyarázták korábbi kutatások, ugyanakkor a jelenségnek nem az ember és négylábú társa között kialakul kapcsolat az egyetlen oka, egy új vizsgálat szerint. A Royal Society Open Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók azt írják, hogy az ember és kutya kapcsolatára már 15 ezer évvel ezelőttről is vannak bizonyítékok, ugyanakkor az állatok agy térfogata csak ötezer évvel ezelőtt kezdett el zsugorodni.

A kutatók a pleniglaciálistól (35 000 évvel ezelőttől) a késő neolitikumig (5000 évvel ezelőttig) élt 22 őskori farkas és 163 felnőtt, modern farkas és kutya koponyaűri térfogatát hasonlították össze. Ezeket a maradványokat Nyugat-Európától Ausztráliáig terjedő területekről gyűjtötték be, majd CT-felvételeket készítettek róluk. A kutatásból kiderült, hogy a megvizsgált modern kutyafajták, dingók és szabadon élő nem törzskönyvezett kutyák agytérfogata 32 százalékkal kisebb lett az ősi és a mai farkasokéhoz képest. A kutatás azt is feltárta, hogy a késő neolitikumban – körülbelül 5000–4500 évvel ezelőtt – élt kutyák agya 46 százalékkal kisebb volt az azonos korból származó farkasokénál: ez azt jelenti, hogy agyméretük a mai mopszok agyához volt hasonló.

Ugyanakkor a modern kutyák „rendkívül okosak, és a háziasítás nem butává, hanem nagyon is fogékonnyá tette őket arra, hogy olvassanak bennünket és kommunikáljanak velünk” – idézi a Guardian Thomas Cucchit, a Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont munkatársát és a tanulmány vezető szerzőjét. Ugyanakkor a kutatás szerint a két, 35 és 15 ezer évvel ezelőtt az emberrel együtt élő kutyaféle – az úgynevezett „protokutyák” – agya nem volt kisebb az akkor élő farkasokénál.

A késő neolitikumban élt állatok agyméretének csökkenését a kutatók részben arra vezették vissza, hogy az emberi közösségek átszerveződésével az állatok szerepe is megváltozott: a kutyák inkább riasztási célt szolgálhattak, illetve a korlátozott élelemforrás miatt a kisebb testű és agyú négylábúak maradtak életben. A szerzők szerint „a teljes háziasítási szindróma idővonala talán egy kicsit későbbi, mint amit a genetikai adatok sugallnak” – mondta.


Forrás

Érdekességek

Elhunyt J. Craig Venter az emberi genom feltérképezésének úttörő kutatója

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.33Ft
01 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 03:10 UTC
Latest change: 01 May 2026 03:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.49Ft
01 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 03:10 UTC
Latest change: 01 May 2026 03:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »