Galambra lőtt a nyugdíjas, mert a madár összecsinálta a kocsiját. A golyó azonban a helyi óvodába süvített be

„Egy galambot akartam megriasztani. Valójában nem is az volt a célom, hogy meglőjem, eltaláljam, csak, hogy menjen el a házunk előtti fáról. Sajnos sok gondot okoznak, egy héttel ezelőtt borzasztóan összepiszkították az alatta parkoló kocsimat” – ezt mondta a Blikknek B. János.

Az idős férfi szavainak jelentőségét akkor értjük meg, ha felidézzük, hova is érkezett meg a lövés, amelyet a galambra leadott:

egy óvodába Solymáron.

A rendőrségre ugyanis még kedden, április 28-án érkezett a bejelentés arról, hogy lövedék csapódott be az óvoda nyitott ablakán, a lehúzott redőnyön keresztül. (Személyi sérülés nem történt.)

A lövést légfegyverből adta le egy nyugdíjas, aki a szemközti ház második emeleti lakásában él a feleségével. Habár a 71 éves B. Jánost megbilincselve rendőrségi fogdára szállították, egy nap után már haza is engedték. B. így emlékezett arra, amikor rálőtt a galambra:

Ekkor odalőttem, de nem is találtam el, sajnos a fa túloldalán lévő óvodába ment be a golyó. Erről egyébként csak akkor értesültem, amikor nem sokkal később a rendőrök felkerestek. Ez a légfegyver egyébként engedély nélkül kapható

A Budaörsi Rendőrkapitányság munkatársai súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak ellene eljárást, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és a letartóztatását is kezdeményezték, ám az ügyészség ezt nem látta indokoltnak, így elengedték.

The post Galambra lőtt a nyugdíjas, mert a madár összecsinálta a kocsiját. A golyó azonban a helyi óvodába süvített be first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

„Azt hitték, hogy a kis Erzsike rég elhunyt” – fél évszázad után egyetlen Facebook-poszttal megtalálta a családját

Hankó Balázs az NKA-milliárdok kiosztásáról: A kulturális döntések ízlésbéli kérdések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.1Ft
02 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 May 2026 08:20 UTC
Latest change: 02 May 2026 08:14 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.82Ft
02 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 May 2026 08:20 UTC
Latest change: 02 May 2026 08:14 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »