Az akadémiai kutatóhálózat tudományos és pénzügyi autonómiájának helyreállítását kéri a Lendület- és ERC-kutatócsoport-vezetők közös állásfoglalása

A „magyar tudománypolitika új ciklusának kezdetén javaslatokat fogalmazzunk meg a magyar tudományos infrastruktúra megújítására, a tudományos autonómia és a kutatói közösség bizalmának helyreállítására. Nem intézményi érdekeket képviselünk, hanem a tudományos kiválóság és a hosszú távú versenyképesség szempontjait” – fogalmaznak közös állásfoglalásukban a Lendület- és az Európai Kutatási Tanács (ERC) kutatócsoportjainak vezetői.

A hétfőn, április 27-én estig 133 nemzetközileg ismert és elismert magyar természet- és társadalomtudós által aláírt nyilatkozat szerint „az elmúlt évek folyamatos intézményi átalakításai, a Kutatóhálózat MTA-tól történt elcsatolása, az ELKH létrehozása, majd HUN-REN-né alakítása, négy kutatóközpont leválasztása, továbbá az egyetemek alapítványi átszervezése és a folyamatos finanszírozási bizonytalanság olyan folyamatokat indítottak el, amelyek a tudományos közösség széles körében komoly aggodalmat váltottak ki, súlyos terheket róva a kutatókra és az intézményekre egyaránt. Az intézményi megújulást ezért megfontoltan, széles körű konszenzusra alapozva kell végrehajtani: alapos helyzetfelmérés, az érintett közösségek bevonása és a legjobb nemzetközi modellek áttekintése után”.

Mint írják, a 2025-ben a kutatóközösség tiltakozása ellenére „az ELTE alá rendelt négy kutatóközpont egyetemi integrációját azonnal le kell állítani. Az egység helyreállítása során garantálni kell az intézetek tudományos és pénzügyi autonómiáját. A Kutatóhálózat visszaintegrálása az MTA-ba természetes megoldás lehet a közös infrastruktúra, a finanszírozási szálak és a nemzetközi brand miatt”. Javaslatuk szerint a kutatóhálózat irányítását és szakmai értékelését ellátó független, visszahívható tudósokból álló testület működésének el kell különülnie az Akadémia köztestületi funkcióitól. „A hitelesség helyreállításának alapvető feltétele, hogy a HUN-REN jelenlegi felső vezetése helyett, amely – ígéretei ellenére – nem tudta megőrizni sem a kutatóhálózat egységét, sem politikai függetlenségét, a közösség bizalmát élvező új vezetés tárgyaljon az intézményi változások részleteinek kidolgozásáról a kormánnyal, az MTA-val és a kutatókkal”.

A Lendület- és ERC-kutatócsoport-vezetők szerint az egyetemek valódi intézményi autonómiájának helyreállítása, az intézményi struktúra EU-konformmá alakítása elengedhetetlen feltétele annak, hogy az intézmények ismét teljes jogú tagjai lehessenek az európai felsőoktatási és kutatási térnek, és vonzó munkakörnyezetet tudjanak kínálni mind a hazai, mind a nemzetközi kutatók számára. „A kormányzat nyújtson garanciát az alaptámogatás hosszú távú fenntartására; a finanszírozás ne függjön évről évre jelentősen változó feltételeket teremtő, politikailag befolyásolható szerződésektől. Az alaptámogatáson felüli forrásokat kiválósági alapon – átlátható, szakmai döntési folyamattal – lehessen elnyerni” – fogalmaznak a kutatók, akik szerint „ az új politikai ciklus megteremtheti azokat a feltételeket, amelyek között a magyar tudományos intézményrendszer a tudományos kiválóság és a nemzeti érdek szolgálatában működhet – politikai kiszolgáltatottság nélkül, a legjobb nemzetközi gyakorlatokhoz igazodva”.


Forrás

Érdekességek

Arte: Változást hozhat Bulgáriában a vadászpilótából lett miniszterelnök?

A kekva-rendszerben szinte kódolva van a kecskeméti vagy győri esetekhez hasonló katasztrófa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.22Ft
28 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 28 Apr 2026 09:45 UTC
Latest change: 28 Apr 2026 09:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF312.47Ft
28 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 28 Apr 2026 09:45 UTC
Latest change: 28 Apr 2026 09:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »