Miért van ma anyák napja, és mióta ünnepeljük?

Az anyák, az anyaság ünneplése ősi múltra tekint vissza, az ókori Egyiptomban például minden évben ünnepséget rendeztek Ízisz tiszteletére. Ő volt az egyik legnépszerűbb istennő, az ideális anyát és feleséget képviselte, emellett őt tekintették minden fáraó anyjának. Ízisz az anyaság szimbólumává vált – írja a Múlt-kor.hu. A görögök Rhea, minden isten anyja tiszteletére rendeztek tavaszi rituálékat, Rómában pedig a tavaszi napéjegyenlőséghez kapcsolódva ünnepelték az istenek anyját, Magna Matert (a Nagy Anyát).

A középkori Angliában a „Mothering Sunday” terjedt el, amely eleinte a húsvéthoz kapcsolódott: a nagyböjt negyedik vasárnapján az emberek visszatértek az „anyatemplomukba”, vagyis születési helyük templomába imádkozni. E szokás az idők folyamán egyre világiasabbá vált, és sokkal inkább az anyákra összpontosított. A mai, modern anyák napját azonban a feminizmushoz kapcsolhatjuk. Az amerikai Anna Jarvis édesanyja a 19. század végén vasárnapi iskolában tanított, és mindig ezzel az imával zárta az oktatást: „Remélem, hogy valaki egyszer teremt egy napot az anyák tiszteletére”.

Anna Jarvis, az anyák napja létrehozója
Anna Jarvis

Anna valóra akarta váltani édesanyja óhaját, végül egy nyugat-virginiai metodista templomban 1908. május 10-én megtartotta az első anyák napját. De nem állt meg itt, 1914-ben sikerült elérnie, hogy Wilson elnök hivatalos ünneppé tegye május második vasárnapját. Azt mondta erről:

Én teremtettem az anyák napját, de nem azért, mert szeretem az édesanyámat, hanem azért, mert ő szeretett engem.

Magyarországon 1925. május 8-án, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt kezdeményezésére tartották az első anyák napját, ami összekapcsolódott a Mária-tisztelet hagyományaival is. Hazánkban május első vasárnapja az ünnep, miként például Romániában vagy Spanyolországban is, ám sok helyen a hónap második vasárnapja anyák napja. Sőt, ettől eltérő időpontok is vannak, többek között Norvégiában február második, Franciaországban és a svédeknél május utolsó, Oroszországban november utolsó vasárnapján köszöntik az anyukákat.

További érdekes történelmi témák a közelmúltból:

Nyilasok lőtték agyon a Vígszínház igazgatóját

„Borzalmas show-műsort” rendeztek Jézus kivégzéséből

Szenzációs lelet: a honfoglaló elit három tagját találták meg Akasztón

Rablóbandákat szabadítottak Magyarországra az oszmánok

The post Miért van ma anyák napja, és mióta ünnepeljük? first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Kecsappal öntöttek le egy Netanjahut ábrázoló kartonkivágatot, egy héttel később beállítottak a rendőrök

Negyvennégy évvel a brit–argentin háború után azon aggódnak a Falkland-szigeteken, hogy mit tervez velük Trump

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.4Ft
03 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 May 2026 10:20 UTC
Latest change: 03 May 2026 10:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.95Ft
03 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 May 2026 10:20 UTC
Latest change: 03 May 2026 10:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »