Humanoid robotokat tesztelnek Japán egyik legforgalmasabb repülőterén

Hamarosan humanoid robotok pakolhatják az utasok csomagjait a Tokiói nemzetközi repülőtéren, miután a japán légitársaság (JAL) elkezd velük kísérletezni munkaerőhiányra és a reptér utasforgalmának megnövekedésére hivatkozva – írta meg kedden az Ars Technica.

Az idén májusban kezdődő tesztek során a humanoidokat különböző reptéri feladatokon próbálják ki, például repülőgépek kabinjainak tisztítására, valamint földi kiszolgáló eszközök, köztük poggyászkocsik kezelésére. A tervek szerint a tesztfázis 2028-ig tart majd, így a robotokat akár az utasok is megpillanthatják majd munka közben.

A japán légitársaság kínai humanoidokat, a Unitree Robotics G1-et és az UBTECH Robotics Walker E-jét próbálgatja majd, amik ára 10-100 ezer dollár körül mozog. Arra kíváncsiak, hogy a legújabb AI-modellekkel a robotok jobban boldogulnak-e egy olyan dinamikusan változó emberi környezetben, mint egy reptér. A tesztelésen a légitársaság leányvállalata, a JAL Ground Service a japán GMO AI & Robotics céggel dolgozik majd együtt.

Egy kedden közzétett videón egy repülőgép hangárban folytatott bemutató látszik, ahol a Unitree G1 robotja nem túl meggyőző módon megközelít egy légi konténert, majd hozzáér, mintha megtolná. De a konténer valójában azért kezd el mozogni, mert egy reptéri dolgozó elindítja a szállítószalagot, amin fekszik.

A portál szerint a robotoknak ennél hasznosabbnak kell bizonyulniuk, ha tényleg be akarják bizonyítani, hogy kiválthatják a reptéri dolgozókat. Ráadásul alkalmazásuk új biztonsági kérdéseket is felvet, hiszen a Haneda Japán második legnagyobb repülőtere, ahova kétpercenként érkeznek gépek. Ezzel a légitársaság is tisztában van, így a tesztprogram első lépéseként azt mérik fel, hogy a reptér mely részei lehetnek biztonságosak a humanoidoknak.


Forrás

Érdekességek

Európa legnagyobb katonai áruháza lép be Magyarországra (x)

Döbbenetes forróság tombolt tavaly az északi sarkkörön – ami az egyre súlyosbodó klímaváltozás jele

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.7Ft
29 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 29 Apr 2026 10:55 UTC
Latest change: 29 Apr 2026 10:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.82Ft
29 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 29 Apr 2026 10:55 UTC
Latest change: 29 Apr 2026 10:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »