„Akkor nézzük” – részletes adatokkal szólt vissza a maga ellen vizsgálatot kérő Pintérnek az új egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter Facebook-posztban reagált arra, hogy Pintér Sándor, a területért felelős volt belügyminiszter az átadás-átvételen vizsgálatot kért maga és a Belügyminisztérium ellen, mondván: szerinte nincs miért szégyenkeznie.

„Akkor nézzük” – írja Hegedűs, majd a szombaton átvett helyzetértékelő dokumentum néhány megállapítását idézi.

  • A dokumentum szerint több tízezer szakdolgozó hiányzik a rendszerből, az ápolóhiány pedig meghaladja a 30 000 főt.
  • A szakdolgozók átlagéletkora 47,3 év. 25 ezer kolléga már 58 év feletti. Ez azt jelenti, hogy miközben most is munkaerőhiány van, néhány éven belül még többen eshetnek ki a rendszerből.
  • Vannak területek, ahol az ápolók nem havi 168–174 órát dolgoznak, hanem 220–240 órát. „Ez nem hivatástudat, hanem rendszerszintű önkizsákmányolás” – írja Hegedűs.
  • A legkritikusabb területek között szerepel a felnőtt ápolás, az aneszteziológia és az intenzív terápia, a műtőszolgálat és a labordiagnosztika.
  • Az intenzív területen 1 609 szakasszisztensből 1 079 fő 46–60 év közötti, miközben a 25–45 évesek száma mindössze 212 fő. „Ha a nyugdíj mellett dolgozó kollégák kiesnek, egyes területeken az ellátás működése kerülhet veszélybe.”
  • „A járóbeteg-ellátásban sem jobb a helyzet” – írja. Az asszisztensi tagozat 12 285 főt számlál, de a tagok közel kétharmada 45 év feletti. Ha csak a 60 év feletti korosztály távozik, már több mint 2 000 ember fog hiányozni erről a területről.

Hegedűs szerint Pintér öröksége az „elöregedő szakdolgozói állomány, tömeges hiány, túlóra, kiégés, romló munkakörülmények, növekvő várólisták és egyre nagyobb betegbiztonsági kockázat”. Szerinte „alapjában sérül már a betegbiztonság – ki kell mondani”, és „a magyar egészségügy nem működhet tovább a szakdolgozók önfeláldozására építve”. Kritikus a helyzet annak ellenére, hogy Pintér Sándor idén februárban még azt mondta: „Ami feladatot kaptam, mindent sikerült megoldani”.

A jövő héten már az önálló egészségügyi minisztériumban ülnek le egyeztetni a Független Egészségügyi Szakszervezet képviselőivel, hogy a szakdolgozói bértábla rendezéséről tárgyaljanak.


Forrás

Érdekességek

Cassidy defiant as Trump's revenge campaign closes in

Ukrán dróntámadásban vesztette életét három ember nem messze Moszkvától

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.97Ft
18 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 May 2026 02:20 UTC
Latest change: 18 May 2026 02:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.65Ft
18 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 May 2026 02:20 UTC
Latest change: 18 May 2026 02:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »