Szembeszállt a huligánokkal az idős edző, de így is félbeszakadt a francia bajnoki

A 17. helyen álló és már kiesett Nantes, valamint a 10. helyen álló Toulouse összecsapása semmilyen téttel sem bírt, és úgy tűnt, a hazaiak kiesése ellenére azért megható jelenetekben bővelkedik majd az este.

A meccset megelőzően a hazaiak a 74 éves edzőjét, Vahid Halilhodzicot pályafutása utolsó mérkőzésén köszöntötték, és az idős szakembert állva ünnepelte a stadion, a Nantes játékosai és a szakmai stáb pedig díszsorfalat álltak neki.

A francia-bosnyák szakember 1981 és 1986 között a klub legendás csatára volt (192 mérkőzésen 111 gólt szerzett), majd előbb 2018-2019-ben, illetve idén március közepétől edzőként is dolgozott Nantes-ban.

A könnyes jelenetek után aztán jött a valóság: a 22. percben, 0-0-s állásnál a hazai ultrák betörtek a pályára, rakétákat dobáltak a fűre, ezért Stéphanie Frappart játékvezető gyorsan visszarendelte mindkét csapatot az öltözőbe.

Csupán Halilhodzic maradt a pályán, hogy szembeszálljon a rendbontókkal, alig bírták betuszkolni az öltözőbe.

A L’Equipe azt írta, a veterán edző mintegy tíz perc múlva visszatért a pálya szélére és felajánlotta, hogy beszél a szurkolókkal. De arra figyelmeztették, butaság lenne ezt tennie, mert túl veszélyes a helyzet.

A rendőrség sem tudott rendet tenni, az álarcos huligánok ugyanis székeket téptek fel és megdobálták a rohamrendőröket, miközben a stadion többi része döbbenten figyelte az eseményeket.

Frappart bíró végül 40 perc várakozás után végleg lefújta a mérkőzést.

The post Szembeszállt a huligánokkal az idős edző, de így is félbeszakadt a francia bajnoki first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Tüntetések, bojkottok és botrányok – így ért véget a 2026-os Eurovíziós Dalfesztivál + videó

Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.94Ft
18 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 May 2026 03:15 UTC
Latest change: 18 May 2026 03:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.56Ft
18 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 May 2026 03:15 UTC
Latest change: 18 May 2026 03:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »