Pünkösdhétfőn „élesedik” Leó pápa mesterséges intelligenciáról szóló első enciklikája

XIV. Leó május 25-én hirdeti ki első püspökökhöz intézett körlevelét, az az enciklikáját, amely az emberi méltóság mesterséges intelligencia (AI) korában történő megőrzéséről szól – írja az AP hivatalos vatikáni forrásokra hivatkozva.

A Magnifica Humanitas (Csodálatos emberiség) című teológiai sorvezetőt a regnáló egyházfő május 15-én írta alá, napra pontosan 135 évvel a XIII. Leó Rerum Novarum (Új dolgokról) címen kiadott, az ipari forradalom munkavállalóinak jogaival, a kapitalizmus korlátaival, az állam és a munkaadók munkavállalókkal szembeni kötelezettségeivel foglalkozó enciklikája után.

Hírügynökségi források szerint a dokumentum az AI mellett a világot megrázó háborúkról is iránymutatással szolgál. Ismert, hogy az amerikai születésű Leó pápa korábban többször bírálta Donald Trumpot, az Egyesült Államok elnökét és az által indított iráni háborút, ami miatt többször is nyílt szópárbajba keveredtek egymással.

Az enciklika pünkösdhétfőre időzített kihirdetésekor a tervek szerint jelen lesz Christopher Olah, az AI-fejlesztésben élenjáró Anthropic társalapítója. Ismert, hogy a biztonságos és felelős AI-fejlesztés iránti elkötelezett cég beperelte az amerikai védelmi minisztériumot, amiért az „ellátási láncbeli kockázatnak” minősítette őket. A Pentagon azután bélyegezte meg a Claude nevű chatbot fejlesztőjét, hogy az Anthropic megtagadta technológiájának használatát tömeges megfigyelési célokra és autonóm fegyverrendszerek működtetésére.


Forrás

Érdekességek

Elon Musk elvesztette az OpenAI ellen indított perét

Vita bontakozott ki a Tisza Párt EP-jelöltje körül – ellentmondó állítások és korábbi nyilatkozatok kerültek elő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF360.52Ft
18 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 May 2026 21:35 UTC
Latest change: 18 May 2026 21:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.37Ft
18 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 May 2026 21:35 UTC
Latest change: 18 May 2026 21:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »