Olcsó, biztonságos és hatékony módszert fejlesztettek a kutyák szájszaga ellen

Ha büdös a kutya szája, az állatorvos rendszerint napi fogmosást, fogtisztító rágóka használatát vagy (a helyzettől függően) antibiotikumos kezelést ír elő – nem is nagyon tehet mást, eddig ugyanis nem igazán volt olyan készítmény, ami biztonságos és hatékony is lenne. Eddig: egy friss kutatás szerint a cukornádból készült melaszból kivonható polifenolok megszüntetik a bűzt, és még a kutya egészségének is jót tesznek. A szer hosszabb távú hatását még tesztelik, de az eddigi eredmények sokat ígérőek.

Hung-je Li, a Csiangnani Egyetem biológusa szerint a polifenolokról korábban már kiderült, hogy laboratóriumi körülmények között gátolják a szájszagért felelős baktériumok szaporodását, így a kutatók úgy döntöttek, hogy egy sprayt fejlesztenek a hatóanyagból, amit aztán kutyákon is kipróbálnak. A teszteken tíz egészséges, de büdös szájú kutya vett részt a gazdájuk beleegyezésével.

Szimatolás és GC-MS

Miután bejuttatták a sprayt az állatok szájába, több vizsgálatot is végeztek rajtuk: egyrészt a nyálmintákat érzékszervi vizsgálatoknak vetették alá (megszagolták őket), másrészt megvizsgálták a nyál összetételét is. A mintákat gázkromatográfia-tömegspektrometria vizsgálatnak (GC-MS) is alávetették.

Egy órával a spray befújása után a tesztelők arról számoltak be, hogy a kellemetlen szag megszűnt, legfeljebb a spray enyhe, növényes-melaszos jellegű illatát érezték. Ezt alátámasztották az analitikai vizsgálatok is, a mintákban jelentősen csökkent a kellemetlen szagokért felelős vegyületek mennyisége is.

A hosszabb távú hatás vizsgálatához a kísérletet 30 napon át megismételték. Mint kiderült, a szájspray nem egyszerűen csak elfedi a szagokat, hanem az okukat szünteti meg: a kutyák szájában csökkent a bűzt okozó baktériumok mennyisége is. Li szerint a polifenolok háromféleképpen küzdenek meg a szájbűzzel: megkötik a szagot okozó molekulákat, kikapcsolják azokat a bakteriális enzimeket, amelyek felelősek a szag kialakulásáért, hosszabb távon pedig csökkentik a baktériumok mennyiségét is.


Forrás

Érdekességek

Nem mennek neki a cinegék a turbinalapátnak, ha riasztó színekre van festve

Gulyás Gergely: Önmagát buktatta le a Tisza Párt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.83Ft
20 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 May 2026 00:45 UTC
Latest change: 20 May 2026 00:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.68Ft
20 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 May 2026 00:45 UTC
Latest change: 20 May 2026 00:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »