Az amerikai igazságügyi minisztérium „örökre megtiltotta”, hogy vizsgálják Trump korábbi adóügyeit

Az amerikai igazságügyi minisztérium „örökre megtiltotta” az adóhatóságnak, az Internal Revenue Service-nek (IRS), hogy bármilyen vizsgálatot indítson Donald Trump elnök, hozzátartozói és cégei korábbi adóügyeivel kapcsolatban – írja a Reuters.

A kedden nyilvánosságra hozott, egyoldalas dokumentumot Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter által aláírt utasítás

minden, hétfő előtt benyújtott Trump-adóbevallásra és az azokkal kapcsolatban felvethető ügyekre vonatkozik

A döntés túlmutat azon az egyezségen, amit Trump hétfőn kötött az IRS-szel. Ennek részeként Trump vállalta, hogy visszavonja az adóbevallásainak kiszivárogtatása miatt indított, 10 milliárd dolláros perét. Az egyezség részeként az igazságügyi minisztérium csaknem 1,8 milliárd dolláros kártalanítási alapot is létrehozott azok számára, akiket politikai célú hatósági fellépés áldozatainak tekintenek. Blanche a hétfői kongresszusi meghallgatásán nem zárta ki, hogy az alapból olyanok is kártérítéshez jussanak, akik részt vettek a 2021-es capitoliumi zavargásokban.


Forrás

Érdekességek

A MÁV-nál már minden negyedik vonat üzemképtelen

Tömegbaleset az M0-ás körgyűrűn, több mint 8 kilométeres a dugó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.39Ft
20 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 May 2026 09:50 UTC
Latest change: 20 May 2026 09:42 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.74Ft
20 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 May 2026 09:50 UTC
Latest change: 20 May 2026 09:42 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »