Mennyire éri most meg lakást kiadni? Erre jutott a jegybank

Az elmúlt tíz év legalacsonyabb szintjére csökkent a lakáspiacon az elérhető bérbeadási hozam, így ma már az állampapíroknál alacsonyabb megtérülést lehet elérni a befektetési célú ingatlanvásárlással, ha szigorúan csak a bérbeadást vizsgáljuk. A jegybank Megtakarítási Jelentése kiemeli, hogy az ingatlanbefektetés nem tekinthető klasszikus pénzügyi megtakarításnak, mivel az ingatlan adásvétel önmagában nem jelent finanszírozási forrást a gazdaság többi szektora számára. Ráadásul a pénzügyi befektetésekkel ellentétben a lakások esetében nincs egységes piac, nem likvid az eszköz (időigényes az értékesítése), a tranzakciók mérete pedig a legtöbb háztartás vagyonához mérve óriási, vagyis magas a belépési korlát. Sőt, a lakáspiaci befektetésnek vannak sajátos költségei, például a kiadással kapcsolatos ráfordítások vagy az esetleges értékvesztés.

Ugyan a bérbeadási hozam az elmúlt tíz évben nagyjából folyamatosan csökkent, de nem kell félteni a lakástulajdonosokat, hiszen az európai összehasonlításban is kiemelkedő értéknövekedés (áremelkedés) bőven kompenzálja őket. Vagyis amellett, hogy a kiadott lakás folyamatos havi bevételt termelt, az értéke is emelkedett, ami nincs benne a bérbeadási hozamban.

A csökkenő hozamot nagyrészt éppen az okozta, hogy az albérleti díjak nem emelkedtek olyan mértékben, mint a lakásárak

– emelte ki Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Az MNB egyéves előretekintő bérbeadási hozamot számol, az adatok szerint ez Budapesten – adózás után – 4,3%, a vidéki városokban pedig 6,2% volt 2025 végén, szemben a tíz évvel korábbi 8, illetve 12 százalékos elérhető éves hozamszinttel. A főváros és a vidék közti különbség oka részben a magasabb budapesti négyzetméterár, amit messze nem tudott ellensúlyozni a bérleti díjak növekedése.

Ráadásul a közeljövőben sem számíthatunk a bérleti hozam jelentős emelkedésére, az elmúlt hónapok tapasztalatai inkább arra figyelmeztetnek, hogy akár csökkenhetnek is a bérleti díjak. A tavaly ősszel indult Otthon Start hitelprogram hatására ugyanis többen vásárolnak saját lakást a kedvezményes kamatozású hitelnek és az alacsony önerőnek köszönhetően, ami szűkíti a keresletet az albérletpiacon.

A KSH és az Ingatlan.com lakbérindexeszeptembertől három hónapon keresztül csökkent, illetve stagnált országosan, majd minimális áremelkedés volt tapasztalható, de a legfrissebb, áprilisi számok reálértéken ismét 0,2%-os csökkenést mutattak az előző hónaphoz képest. Budapesten pedig az augusztus óta eltelt nyolc hónapból négyben csökkentek az átlagos albérletárak havi alapon. Éves szinten a fővárosban áprilisban már 5% alatt volt a drágulás, aminél alacsonyabbra 2021 szeptembere óta nem volt példa.

A csökkenő-stagnáló bérleti díjak a folyamatos áremelkedéssel párosulva tovább mérséklik az elérhető bérleti hozamot. Bár az idén az elmúlt évekhez képest visszafogottabb lakásár-drágulásra van kilátás, de közben a bérleti díjak sem fognak érdemben emelkedni

– vetítette előre Valkó Dávid. Így az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint önmagában kiadásra várhatóan egyre kevésbé éri majd meg lakást vásárolni, de ma már a befektetők nagy része nem is csak ezzel, hanem az értéknövekedéssel is számol.

Ebben a helyzetben pedig az elemző szerint a korábban megszokottnál igényesebbek lehetnek a potenciális bérlők, hiszen a kereslet szűkülésével nagyobb kínálatból válogathatnak. Ez megjelenhet egyrészt az alkupozíciójuk javulásában, másrészt a bérbeadási folyamat elhúzódásában, harmadrészt pedig egyre erősebbek lehetnek az olyan tényezők, mint az ingatlan lokációja, energiahatékonysága, felszereltsége, bútorozottsága, vagy a környéken elérhető parkolási lehetőségek megléte és ára.

Valószínűleg egy jó helyen lévő, felújított, alacsony energiafogyasztású lakást továbbra is rövid időn belül ki lehet majd adni, ezzel szemben a közlekedési csomópontoktól távol eső, elavult lakások esetében árengedményre is kényszerülhetnek a tulajdonosok, ha nem akarnak hónapokat várni a bérlőre. 

Ha nemzetközi összehasonlításban vizsgáljuk a bérbeadással elérhető hozamot, akkor jelenleg az átlagosnak mondható Budapesten, vagyis akár azt is mondhatjuk, hogy mostanra „került a helyére” a magyar főváros. A Global Property Guide ingatlanpiaci szaklap gyűjtése alapján az európai fővárosok közül jelenleg a moldovai Kisinyovban érhető el a legmagasabb, 8% feletti éves bruttó bérbeadási hozam, azt követi Dublin 7,7%-kal. Érdekesség, hogy a dobogó harmadik fokán Kijev áll, az ukrán fővárosban az ötödik éve tartó háborús helyzetben 7,5%-os éves hozamot lehet elérni. A kelet-közép-európai régióban Bukarestben 6%-os, Varsóban 5,9%-os, Prágában pedig mindössze 3,4%-os éves hozam érhető el, így ebben a körben már nem lóg ki a 4,6%-os magyar érték, ami nagyjából megegyezik a pozsonyi és a zágrábi hozamszinttel.

Kapcsolódó
Szakértő: elbizonytalanodtak a lakásvásárlók

Most az a legnagyobb kérdés, hogy a változékony időszak után milyen tempót vesz majd fel a keresleti és kínálati oldal.

The post Mennyire éri most meg lakást kiadni? Erre jutott a jegybank first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Magyar Péter: Gödöllőn együttes kormányülést tart az oszták és a magyar kormány

Bajnai: Az elmúlt 16 év az én életem és türelmem stressztesztje is volt, nem csak a jogállamé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF359.88Ft
21 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 May 2026 12:55 UTC
Latest change: 21 May 2026 12:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.03Ft
21 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 May 2026 12:55 UTC
Latest change: 21 May 2026 12:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »