Végleg búcsút inthetünk a hagyományos Google keresőnek

A Google a héten zajló fejlesztői konferenciáján (Google I/O) mutatta be a cég szinte monopolhelyzetben lévő internetes keresője történetének eddigi legnagyobb átalakítását, amely alapjaiban változtatja meg a több mint 25 éve ismert keresési élményt. A hagyományos, rangsorolt kék linkek helyét egy mesterséges intelligenciával működő, interaktív rendszer veszi át, amelynek központi eleme egy új, úgynevezett intelligens keresőmező. Az átalakított felület hosszabb, természetes nyelven megfogalmazott kérdéseket is tud értelmezni a megszokott keresőkifejezések helyett, miközben AI-alapú javaslatokkal is próbálja segíteni a felhasználókat összetettebb keresések megfogalmazásában. A Google kereső tehát egyre gyakrabban ad majd közvetlen válaszokat, vagy nyújt a kérdésre választ adó vizuális információkat ahelyett, hogy weboldalak listáját jelenítené meg.

A fejlesztés egyik legfontosabb eleme az úgynevezett információs ágensek bevezetése, amelyek önállóan figyelik a webet a felhasználó nevében. Az idén nyáron érkező funkció lehetővé teszi például pénzügyi piacok vagy más témák folyamatos követését előre meghatározott feltételek alapján. Az ágensek nemcsak észlelik a változásokat, hanem elemzik is azokat, majd összefoglaló jelentéseket készítenek a releváns források linkjeivel együtt. A Google keresési részlegének vezetője, Liz Reid szerint ez a korábbi Google Alerts szolgáltatás továbbfejlesztett változata, amely a változásfigyelést mesterséges intelligenciával támogatott értelmezéssel egészíti ki. A vállalat szerint a jövőben a webes információk felkutatásának jelentős részét ilyen AI-ágensek végzik majd el a felhasználók helyett.

A Google emellett a keresési találatokat dinamikus, interaktív felületekké alakítja a Gemini AI-modell és az Antigravity nevű fejlesztői platform segítségével. A rendszer képes lesz egyedi elrendezéseket, látványos vizualizációkat és hosszabb távon is megőrizhető projektfelületeket létrehozni az adott kérdéshez igazítva. Egy fekete lyukakról szóló keresés például valós időben frissülő interaktív grafikákat eredményezhet, amelyek a további kérdésekre reagálva új elemekkel bővülnek. A Google azt is lehetővé teszi majd, hogy a felhasználók hétköznapi nyelven megfogalmazott utasításokkal saját minialkalmazásokat hozzanak létre közvetlenül a kereső felületén, például személyre szabott étrendtervező vagy edzéskövető eszközöket.

A vállalat szerint az AI-alapú keresési funkciók már most rendkívül népszerűek: az AI Overviews (magyarul „AI-alapú áttekintés”) szolgáltatás több mint 2,5 milliárd havi felhasználót ér el, míg a tavaly bevezetett AI Mode-ot (magyarul „AI-mód”) havonta több mint 1 milliárd ember használja. Igaz, van még hova fejlődnie a Google AI-generált válaszainak: 2024-ben még ragasztós pizzát és kőevést ajánlott a felhasználóknak, míg a Guardian idén felfedte, hogy az AI-alapú áttekintés gyakran hamis és akár veszélyes egészségügyi információkat közvetít.

Az új keresőfelület fokozatos bevezetése már ezen a héten megkezdődik, míg a generatív felhasználói felületet és az interaktív funkciókat a nyár folyamán teszik elérhetővé ingyenesen. Az információs ágensek és az alkalmazásépítő eszközök kezdetben a Google AI Pro és Ultra csomagok előfizetőinek lesznek hozzáférhetők. A szakértők szerint a változások tovább csökkenthetik a kiadók weboldalaira, híroldalakra irányuló forgalmat, ami már az AI Overviews megjelenése óta visszaesést mutat.

A Google nagy AI-ébredéséről egy 2025. decemberi AI Híradóban részletesen is beszéltünk:

* * *
Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.


Forrás

Érdekességek

Kis János: Minden nehézséget a kétharmad sem old meg

Lebukott egy korrupt polgármester

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF359.88Ft
21 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 May 2026 12:55 UTC
Latest change: 21 May 2026 12:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.03Ft
21 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 May 2026 12:55 UTC
Latest change: 21 May 2026 12:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »