
Visszavonta a szentendrei képviselő-testület a Vatikán által a papi rendből kizárt, tucatnyi kiskorú molesztálásával vádolt Szűcs Balázs városi kitüntetését – írja a szentendre.hu.
Szűcs Balázs felszentelése után hat éven át dolgozott Szentendrén, aminek végén, 2006-ban Pro Urbe Emlékérmet kapott. A testület szerint Szűcs a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális visszaélések miatt a rangos elismerésére méltatlanná vált, Fülöp Zsolt kezdeményezésére az önkormányzati képviselők Szűcs díját egyhangú döntéssel visszavonták.

A szerdai szavazás előtt ezt kérte Szűcs egyik áldozata, Pető Attila is. Levelében azt írta:
„Ma amikor a gyermekvédelemnek Magyarországon annyi sebet kell begyógyítania, annyi mulasztással, hallgatással és intézményi kudarccal kell szembenéznie, különösen nagy jelentősége van az ilyen döntéseknek. Mert ezek nemcsak jogi vagy önkormányzati aktusok. Példák. Mindannyiunk számára. Épülhetünk általa. Jelzések. Jelzések az áldozatok felé, hogy a közösség meghallja őket, a gyermekek felé, hogy a felnőttek világa tanulni akar a múlt hibáiból. És jelzések a társadalom felé, hogy az emberi méltóság és a gyermekek védelme nem lehet másodlagos szempont”
– írta, hozzátéve, hogy nem bosszút vagy múlteltörlést kér, hanem azt, hogy a városfelelős közösségként mondja ki: a legmagasabb erkölcsi elismerés nem válhat el azoktól az értékektől, amiket képviselnie kell. „A Pro Urbe díj visszavonása nem változtatja meg a múltat, az életünket, az enyémet sem. De megváltoztathatja azt az üzenetet, amelyet a város a jelennek és a jövőnek küld”.

A szavazás után a polgármester külön levelet is küldött Petőnek, azt írta, az aktivista „több éves, állhatatos küzdelme megerősített minket abban, hogy a közösségünknek kötelessége szembenézni a múlttal, és megtenni ezt a jelképes, de elengedhetetlen lépést a jóvátétel útján”. Az elismerés visszavonásával azt üzenik, hogy az emberi méltóság és a gyermekek védelme nem lehet másodlagos szempont.
„A díj visszavonása egy fontos jelzés az áldozatok felé, hogy a város meghallotta a hangjukat, és jelzés a jövőnek, hogy tanulni akarunk a múlt hibáiból. Szentendre felelős közösségként mondja ki: a város legmagasabb erkölcsi elismerése nem maradhat olyan személy birtokában, aki visszaélt a rábízott gyermekek bizalmával. Bízunk benne, hogy ez a határozat hozzájárul az áldozatok megnyugvásához, és méltó válasz az Ön bátorságára”.
A II. kerületben korábban hasonló módon visszavonták Szűcs Gyermekekért díját. A korábbi pap a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézetben is dolgozott. A Magyar Narancs írt arról, hogy a már letartóztatásban lévő intézményigazgatóval, Juhász Péter Pállal indította el a délutáni órarend részeként az úgynevezett csendes szoba programot, amivel hozzásegítették a fiatalokat a világról és önmagukról alkotott képük pozitív irányba fordításához”.







