Cikkünk frissül…
Magyar Péter külföldi körútjának részeként csütörtökön délelőtt Christian Stocker néppárti osztrák kancellárral tárgyalt a Bécs központjában található szövetségi kancellári hivatal barokk palotájában.
A kancellár a tárgyalás után tartott sajtótájékoztatón beszélt a Magyarországon a vállalatokat sújtó különadókról is, amelyek sértik a megbízhatóságot, és az osztrák cégeket is diszkiriminálják. Azt kéri a magyar kormánytól, hogy forduljanak megértéssel ehhez a helyzethez. Azt mondta, hogy a bizalom érdekében szükség van a párbeszédre, ezért nagy örömére szolgál, hogy Marta Schulz gazdasági kamarai elnökkel, egyes osztrák vállalati szereplőkkel is találkozni fognak a két ország gazdaságügyi miniszterei társaságában.
Stocker megjegyezte, hogy a hosszútávú regionális érdekek eléréséhez szükség van a partnerségre és az együttműködésre. Magyarral egyetértenek abban, hogy a regionális együttműködést el kell mélyíteni, ugyanis világos, hogyha összpontosítják erőiket, akkor többet tudnak elérni, tette hozzá. Mint mondta, politikai, kulturális, gazdasági és történelmi szinten is közös alapokkal rendelkezik a térség. A két ország közös problémákkal és célokkal bír. „A szomszédaink mindig a leglogikusabb szövetségeseink, ha Brüsszelben érvényre akarjuk juttatni érdekeinket”, és ha ezt egy erős Európában akarjuk megtenni – fogalmazott.
Magyar Péter először kiemelte, külön örül annak, hogy a kancellár megmutatta neki a szobát a palotában, ahol gróf Andrássy Gyula egykori miniszterelnök, az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztere dolgozott. A miniszterelnök szerint Andrássy szelleme ma is velünk van, és a személye jó példa arra, hogy Ausztria és Magyarország szinte minden problémát meg tud oldani, ha békében, egymást segítve dolgoznak közösen. A kancellárral egyetértve azt mondta, hogy a kiegyezés 160. évfordulójához közeledve itt az ideje, hogy egy sokkal békésebb, egymást támogató időszak köszöntsön be a két ország kapcsolatában.
Magyar elmondta, megbeszélték a kancellárral, hogy
ahogy erre korábban is volt már példa. Az első közös ülésre szeptemberben várják a bécsi kormányt Gödöllőre, a Grassalkovich-kastélyba.
A miniszterelnök elmondta, hogy szerdán Varsóban, majd Bécsben is nagyon előremutató tárgyalásokat folytattak. A kancellárral tartott négyszemközti megbeszélése után a minisztereik plenáris ülésen tárgyaltak egymással.
Megjegezte, hogy nem lesz mindenben egyetértés Magyarország és Ausztria között, de ez nem is baj. Megerősítette, hogy Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak és a miniszterek tanácsának. Következetesen ki fognak állni a magyar emberek és vállalatok érdekében, de a „közös klub” szabályait és közös érdekeit is szemelőtt tartja.
Magyar azt mondta, legfontosabb feladatuk a korrupció elleni harc, az ehhez szükséges intézkedések elfogadása, az uniós források hazahozatala, és a haldokló magyar gazdaság újraindítása.
Kiemelte a közös infrastruktúra fejlesztését is. Mint mondta, az előző kormány alatt talán a közlekedés területén voltak a legnagyobb vitáink Ausztriával, de ezen túl vannak, és ebben a tekintetben is gyümölcsözőbb szakasz veheti kezdetét a kapcsolatokban. A magyar kormány örülne, ha a Győr-Sopron autópálya Eisenstadt környékén is meghosszabbításra kerülne, és a Budapest-Bécs vasúti pályát fejlesztenék. Megköszöni a kancellárnak, ha a több tízezer határon túlra ingázó magyar dolgozónak segíteni tudnak, hogy eltöröljék a vissza-visszatérő határellenőrzéseket. Magyarország meg fogja védeni az unió határait, tette hozzá.
Elmondta, hogy Gajdos László élő környezetért felelős miniszter is velük tartott, és megjegyezte, Ausztria nemzetközileg élen jár a környezetvédelem területén. Beszéltek arról, az állatkertjeik hogyan tudnak együtt dolgozni, hogyan tudnak fellépni a klímaváltozás hatásai ellen.
Van azonban az azbesztszennyezés ügye, amiről nem tudni, pontosan hány magyar embert érint, de sok ezer családot biztosan. Magyar köszöni a kancellárnak, hogy abban egyetérthettek, hogy nincs helye mellébeszélésnek, teljes transzparenciára és a két ország közös munkájára van szükség. Az ügyben felállított osztrák-magyar bizottság hétfőn megkezdi a munkáját, aminek részeként szakemberek fognak mindkét oldalról dolgozni a másik félnél.
Előfordult egy olyan dolog, aminek nem szabadott volna előfordulnia. Még nem látunk tisztán, de azt tudjuk, hogy évek óta folyik Ausztriában öt bányában ez a bányászat, ahol súlyosan szennyezett, természetes módon azbesztet tartalmazó kövek kerültek kereskedelmi és egyéb forgalomba. Számomra nem világos, hogyan lehetséges ez 2025-2026-ban az Európai Unióban, hiszen ezeket a termékeket szigorúan be kell vizsgálni. De nyilván ez ki fog derülni
– fogalmazott a miniszterelnök. Négy érintett bányát már lezártak, egy még működik, jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy az utolsót is lezárják, és szennyezett kövek ne kerülhessenek forgalomba, tette hozzá. Mint mondta, a magyar kormánynak kármentesítenie kell az embereket, kerül amibe kerül, mindenben segítséget kell adniuk az önkormányzatoknak is. Az osztrák felet is tájékoztatják mindenkiről. Hozzátette, jelenleg nem tudható, hogy ki felel az ügyért, legyen az cég vagy a politika, a szennyező fizet elvét fogják végül alkalmazni, ugyanis várhatóan több tízmilliárd forintba fog kerülni a megoldás. Még egyszer megköszönte az osztrák fél rugalmasságát, hogy közösen tudnak dolgozni az okok feltárásán és a közös probléma felszámolásán.
Magyar Péter a tervek szerint meglátogatja Alexander Van der Bellen államfőt is.
The post Magyar Péter Bécsben: Előfordult egy olyan dolog, aminek nem szabadott volna first appeared on 24.hu.







