Véget ért a NER. Mit szól ehhez az etológus?

Azt szólja, hogy épp ideje volt. Borzasztó társaság.

Miért buktak meg?

Mert képtelenek voltak picit is engedni a tényeknek, képtelenek voltak picit is engedni bárki másnak. Az a szó, hogy „egyetértek”, nem szerepelt a szótárukban, azzal a kifejezéssel helyettesítették, hogy „ti mind hülyék vagytok, kizárólag nekünk van igazunk”. Tényleg rémes. De vége, és a lényeg most következik: diadalra vezetni egy népmozgalmat kiváló politikusi teljesítmény, államot irányítani összetettebb feladat. Miniszterelnökként nemcsak a hárommillió-háromszáznyolcvanhatezer híveddel kell törődni, hanem a vesztesre szavazó kétmillió-négyszázötvennyolcezerrel, meg az összes többivel is. Mindannyiunkból kell egységes országot teremteni, a szomorkodókkal is ki kell egyezni. Orbán már a kilencvenes években megtalálta a maga tömegét, azt a kétmillió embert, aki generációk sérelmeit hordozza: Rákosi alatt összeverték az apját, elvették a házát, a műhelyét, akinek volt, annak a gyárát is, a Kádár-rendszerben nem engedték egyetemre a gyerekét, kifogásolták, hogy templomba jár, satöbbi.

Orbán nagy ötlete az volt, hogy «mi kétmillióan vagyunk a haza, és a haza nem lehet ellenzékben». Kártékony, aljas mondat, mert bár arra a kétmillióra építhető egy ország, ami jó a Fidesznek, ám közben nyolcmilliót meg kizárt az országból, ami tragédia a nemzetnek. Magyar Pétertől nem egy másik két-hárommilliós tömb megszervezését várjuk, hanem az ország egyesítését.

Türelmes kell legyen az őt akár gyalázó kétmillióval is, végzetes hiba volna, ha elnyomandó kisebbségként, és nem szerencsétlen, kulturálisan bántalmazott tömegként tekintene rájuk. Fel kell őket oldani, ki kell engesztelni, be kell édesgetni a normális, demokratikus társadalomba. Mert ha megint lesz egy szenvedő réteg, az egyszer csak fellázad, fordít, és pörög tovább a mókuskerék. Keserves, lassú, hosszú, kínos folyamat áll előttünk, engedményt kell tenni ide is, oda is. Nem tudhatom, csak bízom benne, hogy Magyar Péter személyisége erre is alkalmas.

Borókai Gábor, az első Orbán-kormány szóvivője, a G-nap után kegyvesztett kritikusa szerint Magyar Péter éppúgy politikai fenevad, mint Orbán Viktor.

Lehet. És az is lehet, hogy nem. Egyelőre nem látni. Egyelőre azt látni, hogy olyan remek beszédeket mondott, amilyeneket Orbán nem tudott volna elmondani.

A vezetői karizmatikusság, ha úgy tetszik, a politikai fenevadság, nem alapfeltétel a hatalom megszerzéséhez?

A karizmatikusság és a nyers agresszivitás két különböző dolog. Nyilván a karizmatikus ember sem szelíd, hiszen a karizma része a határozottság. Orbánnál viszont megtapasztalhattuk a brutális agresszivitást. Ami nemcsak durva szavakat jelent, nemcsak azt, hogy „kinyírlak”, hanem azt is, hogy nem veszem figyelembe a másik méltóságát. Ha Magyar Péter is így viselkedik, hamar széthullhat a tábora. Ezzel nyilván ő is tisztában van.

Van közjogi méltóságunk szimbolizálni a nemzet egységét: a köztársasági elnök. Valaki felvetette, légy te a következő. Elvállalnád?

Kilencvenkét évesen? Viccelsz? Ötvenévesen elvállaltam volna, jó hecc, de már nagyon elgyengültem ahhoz képest, amilyen voltam. Délutánra elfáradok. Este meg használhatatlan vagyok. És a köztársasági elnöknek bizony dolgozni kell, külföldre járni, beszédeket mondani, ilyenek.

A Látogató címmel regényed jelenik meg a napokban, s abban nem „csupán” Magyarország sorsa, hanem a bolygónk bioszféráját felszámoló emberiség léte a tét. Tehet bármit egy ilyen kis ország, mint a miénk annak érdekében, hogy csökkentse a globális összeomlás valószínűségét? Mekkora a zöld mozgástere a mindenkori magyar miniszterelnöknek?

Szinte semmi. Ez az emberiség problémája. Bioszféránk a belső szabályozórendszereinek köszönhetően millió évek óta működik, ám az evolúció létrehozott egy fajt, az emberi fajt, ami speciális tulajdonságainak köszönhetően képes korlátlanul terjeszkedni. Az emberiség és a háziállatok közös tömege már tíz éve elérte a Földön élő összes állat össztömegének nyolcvan százalékát. Ami nagyjából azt jelenti, hogy az ember tönkretette a bioszférát, és instabil agrárszférát épített a helyére. Csak egy példa: a tavalyi hőségben Németországban hatalmas erdők pusztultak el, ugyanis a gyors növekedésük miatt ipari felhasználásra ültetett fák gyökérzete nem elég mély, nem bírták a szárazságot, kiszáradtak. Bezzeg az őshonos típusoknak, a tölgynek, a bükknek kutyabaja, mert a gyökereik mélyre hatolnak. Az agrárszféra fenntarthatatlan, kiszámíthatatlan, bizonytalan rendszer, kicsi a valószínűsége, hogy hosszútávon működőképes. Itt ez a lassan tízmilliárd ember, akinek folyamatosan enni kell adni, csakhogy az ehető növények részére kialakítható területek megteltek, és ha egyszer szárazság, árvíz, járvány, bármi miatt fölborul a rendszer, éhínség köszönt ránk. Az agrárszféra olyan, mint a rosszindulatú daganat: használja a szervezet ellátórendszereit, szépen növekszik, mondván, elbírja a rendszer, és jódarabig valóban elbírja, aztán meg hirtelen nem bírja el.

Mit tehet az egyén?

The post Csányi Vilmos a NER végéről: Épp ideje volt, borzasztó társaság first appeared on 24.hu.

Forrás