Az elmúlt másfél évtizedben a magyar állam módszeresen lecsupaszította és kiüresítette a demokratikus jogszabályalkotás összetett folyamatát. Az Orbán-kormányok a legkülönfélébb valós vagy vélt vészhelyzetekkel indokolták az előkészítési, egyeztetési, hatásvizsgálati fázisokat rendszerszinten szabotáló sürgősségi paragrafusgyártást.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által hétfőn publikált dokumentum ugyanakkor ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes az általa korábban vizsgált szúnyoghelyzetnél nagyságrendekkel súlyosabb krízishelyzet kezeléséhez szükséges teendőkről adott ki hivatalos állásfoglalást. A fenntartható vízgazdálkodási és vízmegtartási módszerek alkalmazásához és elterjesztéséhez szükséges, jogalkotást és jogalkalmazást támogató, 50 oldalas elemzés az érintett tudományágak és szakterületek képviselői által évek óta szajkózott tényből indul ki, hogy a Magyarország totális kiszáradásával fenyegető krónikus aszályhelyzet enyhítéséhez az egész tájhasználaton kell változtatni.

A problémát vakrepülésben, például az aszályvédelmi operatív törzs felállításával és az árvízvédelmi költségvetésből kapkodva átcsoportosított összegekből finanszírozott aszályvédelmi intézkedésekkel letudó korábbi kormányzati gyakorlat helyett a zöld ombudsman minden érintett területre kiterjedő jogalkotást javasol.

Alapjogi levezetés

„A vízrendezések fő célja a mezőgazdasági termelésbe vonható területek növelése, a feleslegesnek mondott vizek mielőbbi levezetése, az ármentesítés és a hajózhatóság biztosítása volt. Mára alapvetően megváltoztak a körülmények, egyre sürgetőbb feladattá vált a víz elvezetése helyett a víz visszatartásán alapuló egységes vízgazdálkodás kialakítása, amely segít kiegyenlíteni az éghajlatváltozás következtében egyre gyakoribbá váló extrém csapadékos vagy szélsőségesen száraz időszakok negatív hatásait. Ezen változások a jogi keretek tisztázását, az alapvető jogok összehangolását is igénylik” – vezeti fel ajánlásait Bándi.

A tudományos és szakmai konszenzussal összeállított Vízválasztó koncepcióban felvázolt paradigmaváltás gyakorlati megvalósításához Bándi szerint a szabályozási környezetet és az intézményrendszert – beleértve a tervezést is – úgy kell alakítani, hogy az ösztönözze a természeti erőforrások megőrzését, takarékos használatát, a vízmegtartó megoldások alkalmazását. Hozzátéve, hogy a hatékony működés megteremtéséhez szakterületek feletti koordinációra, és az együttműködést segítő szervezeti és szabályozási keretekre is szükség van.

Bándi alkotmányjogi levezetése szerint „a víz mint természeti erőforrás, a vízkészlet mint a nemzet közös örökségébe tartozó érték védelme, megőrzése mint legmagasabb szinten deklarált közérdek védelmében a tulajdonjog is korlátozható”, de gondoskodni kell a kártalanítás szabályozásáról.

Megfontolásra ajánlja egyúttal egy új szolgalmi jog, a vízmegtartási szolgalmi jog vagy vízmegtartási közérdekű használati jog bevezetését a magyar jogrendszerbe. Mindezek megléte lehetővé teszi, hogy amennyiben „egyes vízmegtartó tevékenységek alapjogok érvényre juttatását biztosítják, közérdeket szolgálnak, akkor a tulajdonjog arányos és szükséges korlátozásaként akár a tulajdonosi hozzájárulás beszerzése is mellőzhető”.

Vizek hiányából származó kár

A belvíz megítélését és szabályozását érintő szemléletváltáshoz szerinte „az előzetes kockázatbecslés módszere, módszertana, menete is módosítandó, hogy a veszély- és kockázati térképeken valóban azok a területek szerepeljenek, amelyeket a többlet víz veszélyeztet. A vízkár fogalmának, valamint az arra vonatkozó szabályozás alkalmazásának, a kompenzálás rendszerének teljes újragondolása szintén időszerűvé vált”. A jelenlegi szabályozás ugyanis, annak ellenére, hogy a vizek hiányából származó kár is vízkárnak minősül, a vizek többletéből származó kárra fókuszál.

Az ombudsmani ajánlás kiemeli, hogy mára a közérdek szempontjából kedvező, sőt kívánatos esemény, ha egy-egy terület víz alá kerül. Ezért Bándi szerint a fogalmak módosítása mellett mindenképp el kell azt is érni, hogy „a veszély- és kockázati térképeken valóban azok a területek szerepeljenek, amelyeket a többlet víz veszélyeztet”. A zöld ombudsman azt javasolja, hogy a területi vízmegőrzéssel kapcsolatos közfeladatok ellátására jöjjenek létre vízitársulatok, amelyek feladatköre a környezet- és természetvédelemre, valamint a vízszolgáltatásokra is kiterjedne. Bándi szerint a legjobb az volna, ha a korábbi öntözési közösségek helyett a fenntartható vízgazdálkodási közösségek alakulnának országszerte.

Ezzel párhuzamosan a létesítési és az üzemeltetési vízjogi engedélyek, továbbá az üzemeltetési szabályzatok, üzemrendek felülvizsgálata is szükséges, azért hogy véletlenül se maradjanak hatályban a víz szükségtelen levezetését segítő, a vízmegtartást akadályozó előírások, kötelezettségek. „A vízjogi engedély hivatalból történő módosítása esetén, ha a módosítás a közérdek érvényre juttatása érdekében szükséges, akkor a hivatalból megtett intézkedésekből keletkezett károkért – a jogszabályokban meghatározott esetekben – nem jár kártalanítás” – fűzi hozzá Bándi.

Egyedül nem megy

A zöld ombudsman nem feledkezett meg az idén országos mozgalommá szerveződő civil vízőrzőkről sem, akik saját erőforrásaikat használva lokális természetközeli megoldásokkal próbálják helyben megtartani a vizet a tájban.

Bándi szerint mindenképp megfontolandó a „kisléptékű vízfolyásrendezés” fogalmának bevezetése a jogrendszerbe, és javasolt az ehhez kapcsolódó anyagi jogi és eljárási szabályok kialakítása is, „hogy egyszerűbb esetekben, amikor a tevékenység nem jár összetett műszaki beavatkozással, hanem főként természetes vízmegtartó megoldásról van szó, az általános vízjogi engedélyezési eljárásnál egyszerűbb, olcsóbb, gyorsabb eljárásban legyen mód annak jóváhagyására”.

Bándi többször is nyomatékosan felhívja arra a figyelmet, hogy a vízgazdálkodási tárgyú kérdések rendezése önmagában nem elegendő: nélkülözhetetlen a velük szorosan összefüggő, a tájhasználati és területhasználati előírások, az agrár- és földhasználati, -védelmi szabályozás, az erdőgazdálkodási és természetvédelmi szempontok, a infrastruktúra-fejlesztési előírások, valamint a kapcsolódó támogatási rendszerek – elsősorban is az agrár- és vidékfejlesztési – vízmegtartási szempontú felülvizsgálata is.

Csak a szakterületi szabályrendszerek összehangolt értékelésével és alakításával teremthető meg az előírások és támogatási rendszerek valódi összhangja. „Fontos kiemelni, hogy e javaslatban megfogalmazódtak a jelen és jövő nemzedékek érdekeinek védelmére szolgáló alapjogi elvárások is, amelyek érdekében a vízmegtartásra irányuló törekvéseket oly módon szükséges megvalósítani, hogy a helyzet javítását célzó intézkedések során annak terheit elsősorban az államnak, de az önkormányzatoknak, a tulajdonosoknak és a használóknak együttesen, a társadalmi felelősségvállalás jegyében közösen kell viselniük”.

A környezetjog akadémikus professzorának alapvetése, hogy a vizek, a vízkincs, a vízkészletek az emberi létezés, az egészség és a jól-lét nélkülözhetetlen feltételei. Mint írja, „a mindezen értékeket érintő káros folyamatok súlyosan veszélyeztetik az emberi jogokat. Mivel létünk, jól-létünk és jövőnk nagymértékben vízkincsünk meglététől függ, ezért kulcsfontosságú, hogy megtegyünk mindent a védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése érdekében”.

Forrás