Menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát, miután egy kislány kamuprofiljával lebuktatták

A pécsi Rátgéber Kosárlabda Akadémia azonnali hatállyal szerződést bontott az egyik gyógytornászával. Rögtön utána az Indexen megjelent egy cikk, amiben azt írják, hogy a férfit egy lebuktatásra szakosodott, önmagát 13-14 éves lánynak kiadó felhasználó jelölte be, a visszajelölésből szexchates üzenetváltás lett, majd konkrét ajánlatig jutottak: megállapodtak, hogy a „lány” felmegy az illető budapesti lakására szexuális együttlét céljából.

Az Index szerint az akadémia ezután értesült az esetről, majd a jogászokkal történt egyeztetés után megtették a munkaügyi lépéseket. Ezt követően levélben értesítették a szülőket, hogy ha bármilyen információjuk van bármelyik játékos esetleges érintettségéről, jelezzék nekik – eddig ilyen még nem történt a lap értesülése szerint.

Rátgéber László, az akadémia szakmai és stratégiai igazgatója így reagált az Indexnek:

Az nem kifejezés, hogy megdöbbentem. Megnyugtató viszont, hogy az Akadémia azonnal aktiválta a vonatkozó protokollt.

Az akadémia az alábbi közleményt adta ki

„Ezúton tájékoztatjuk a nyilvánosságot, hogy az Akadémia egy vele szerződéses jogviszonyban álló fizioterapeuta munkatársával folytatott szakmai együttműködést azonnali hatállyal megszüntette. A döntés meghozatalára azt követően került sor, hogy az Akadémia tudomására jutottak olyan információk, amelyek a rendelkezésre álló adatok alapján súlyosan megingatták a munkatárssal szembeni bizalmat. Az érintett ügy olyan, az online térben folytatott kommunikációval kapcsolatos, amelynek tartalma és körülményei a klub álláspontja szerint összeegyeztethetetlenek az utánpótlás-nevelésben elvárt felelősségteljes, példamutató és gyermekvédelmi szempontból kifogástalan magatartással. Az Akadémia hangsúlyozza: az érintett személy feladatköre jellegéből adódóan közvetlenül vagy közvetetten kapcsolatba kerülhetett gyermek- és fiatalkorú sportolókkal, ezért minden olyan körülményt, amely a sportolók testi, lelki vagy erkölcsi biztonságával kapcsolatban akár csak kockázatként is felmerülhet, kiemelt súllyal kezel.

Az Akadémia a rendelkezésére álló információk mérlegelése alapján, az érintett munkatárs meghallgatását követően még aznap arra a következtetésre jutott, hogy a jogviszony további fenntartása nem egyeztethető össze a sportszervezet és a sportszövetség gyermekvédelmi elveivel, belső normáival és az utánpótláskorú sportolók biztonságához fűződő kiemelt érdekkel. Ennek megfelelően az érintett személy a továbbiakban semmilyen formában nem működhet közre az Akadémia által szervezett, támogatott vagy felügyelt utánpótlás-sporttevékenységben.

Az Akadémia számára a gyermekek és fiatalkorú sportolók védelme nem pusztán jogi kötelezettség, hanem alapvető erkölcsi és szakmai felelősség, ezért valamennyi munkatársától, közreműködőjétől és szerződéses partnerétől elvárja a gyermekvédelmi alapelvek maradéktalan tiszteletben tartását, a fokozott körültekintést és a példamutató magatartást. Az Akadémia az ügyben a szükséges belső intézkedéseket megtette, szakember bevonásával és a szülők előzetes tájékoztatása mellett megbeszélést folytat sportolóival, továbbá kész együttműködni az ügy valamennyi részletének feltárásában. Az érintett sportolók, családok és a közösség nyugalma érdekében az ügy személyiségi jogi és gyermekvédelmi vonatkozásaira tekintettel további részleteket nem kíván nyilvánosságra hozni, kérjük ennek tiszteletben tartását. Az Akadémia megerősíti elkötelezettségét amellett, hogy biztonságos, támogató és gyermekközpontú sportkörnyezetet biztosítson minden utánpótláskorú sportolója számára” – olvasható a közleményben.

The post Menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát, miután egy kislány kamuprofiljával lebuktatták first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Exkluzív: Kína támadása Tajvan ellen Európát is sújtaná – tajvani külügyminiszter-helyettes

Mecsetet nyitott szombathelyen a Magyar Iszlám Közösség

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF356.44Ft
11 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jun 2026 02:35 UTC
Latest change: 11 Jun 2026 02:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.62Ft
11 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jun 2026 02:35 UTC
Latest change: 11 Jun 2026 02:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »