Itt az első előzetes a Social Network folytatásához, pszicho-Zuckerberggel és a Facebook sötét oldalával

Október 8-án érkezik a magyar mozikba a 2010-es Facebook-film (The Social Network) folytatása, The Social Reckoning címmel, amihez most az első előzetest is kiadták. Bár a Facebook alapítását és korai éveit feldolgozó első részt rendező David Fincher nem tér vissza, a helyére az az Aaron ült be, aki mind a két film forgatókönyvéért felelt – az elsőért Oscar-díjat is kapott.

A film a Facebook-akták néven elhíresült botrányra épül: a Wall Street Journal 2021-es cikksorozata kiszivárgott belső dokumentumok alapján bizonyította, hogy a Facebook maga is tisztában volt azzal, milyen károkat okoz a platformja, különösen a tinédzsereknek és a fejlődő országoknak. A film másik fő karaktere így a szivárogtató, Frances Haugen lesz, akit a friss Oscar-díjas Mikey Madison (Anora) alakít.

Mark Zuckerberget viszont már nem Jesse Eisenberg alakítja, aki korábban elmondta, hogy „kinőtte” a szerepet, és nem szívesen bújna újra a cégvezető bőrébe – a Social Network sikere óta sokan máig Zuckerbergre asszociálnak a színészről. Helyette a Succession (Utódlás) egyik főszereplője, Jeremy Strong játssza a Facebook/Meta vezérét, akit az előzetesben a kongresszusi meghallgatásokra készítenek fel, és még egy kisebb dühkitörését is láthatjuk („Elég! Az emberek itt értik, hogy amikor azt mondom, hogy nem, ott vége a vitának!”). A trailerben feltűnik még többek között a WSJ újságírója, Jeff Horwitz szerepében A mackóból (The Bear) ismert Jeremy Allen White, illetve a Charlie nevű, válságtanácsadó-szerű karaktert alakító Bill Burr is.

Az előzetesből kiderülnek Haugen eredeti szándékai, miszerint nem ártani akart a Facebooknak, hanem segíteni a cégnek, hogy jó útra térjen. A nő, aki 2021-es felmondása előtt két évet töltött a cégnél termékmenedzserként, máig aktívan kampányol a közösségi média szabályozásáért, míg a már Meta néven működő Facebookot idén márciusban történelmi ítéletben büntették 375 millió dollárra a gyermekek elleni visszaélések miatt – ezt Haugen is óriási fejleményként értékelte, de figyelmeztetett, hogy ezzel nincs minden elrendezve.

A Social Reckoningről 2026-os filmajánlónkban is írtunk:


Forrás

Érdekességek

Egy mobilalkalmazás évekről hónapokra rövidíti le a demenciát megelőző szellemi hanyatlás mérését

Teljes a káosz Putyin pártjában a választások előtt – elképesztő fordulat jöhet Oroszországban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF356.44Ft
11 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jun 2026 02:35 UTC
Latest change: 11 Jun 2026 02:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.62Ft
11 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jun 2026 02:35 UTC
Latest change: 11 Jun 2026 02:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »