Továbbra is foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Színházban történt 2023-as baleset ügyében. A BRFK az Index kérdésére közölte: a nyomozóhatóság tanúkat hallgatott és hallgat ki, dokumentumokat szerzett be, illetve szakértőt rendelt ki.
A Kommunikációs Osztályától kapott tájékoztatás szerint eddig három gyanúsítottat hallgattak ki, mindhárman szabadlábon védekezhetnek.
Mint ismert, 2023 novemberében történt baleset a Nemzeti Színházban, ami miatt félbeszakadt a Rómeó és Júlia című előadás. Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó több métert zuhantak a díszletről, és több hónapos gyógyulásra és rehabilitációra volt szükségük ahhoz, hogy újra színpadra tudjanak állni. A rendőrség nyomozást, a színház pedig belső vizsgálatot indított az ügyben, előbbi évek óta folyik, utóbbi azóta már le is zárult: a Nemzeti nyolc alkalmazottjából álló bizottság úgy ítélte meg, hogy egyszemélyi felelősség senkit sem terhel. Vidnyánszky Attila, az intézmény igazgatója ezt követően visszavonta a lemondását, amelyet Csák János akkori kultuszminiszter már a vizsgálat előtt sem fogadott el, így Vidnyánszky a helyén maradt.
The post Zajlanak a kihallgatások, színházi dolgozókat gyanúsít a rendőrség a Nemzeti Színházban történt baleset ügyében first appeared on 24.hu.







