Elkezdődött az El Niño

Kezdetét vette az El Niño, az éghajlati jelenség, amely világszerte hőmérséklet-növekedéssel jár. A Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) bejelentése szerint az El Niño a Csendes-óceán trópusi részén fejlődött ki, és egyre erősödik. Bizonyos előrejelzések szerint az idei lehet minden idők legerősebb El Niñója, ami rekord melegekkel járhat még 2027-ben is.

A NOAA akkor nyilvánítja ki egy El Niño létrejöttét, ha a Csendes-óceán egyenlítői területein tartósan 0,5 Celsius-fokkal magasabb hőmérsékletet mérnek az átlagnál. Intenzitását szintén az óceánfelszín hőmérsékletének emelkedése alapján határozzák meg: erős El Niñóról 1,5 Celsius-fokkal, nagyon erősről pedig 2 Celsius-fokkal az átlag feletti hőmérséklet esetében beszélhetünk. Az előrejelzések szerint az idei év végéig azonban több mint 3 Celsius-fokkal az átlagos felé is emelkedhet a hőmérséklet, ezzel új szintet elérve, és egyfajta „szuper El Niño”-vá erősödve.

Az El Niño világszerte jelentős hőmérsékleti emelkedést okozhat, a történelem legmelegebbjének számító 2024-es évet például egy, a mostaninál jóval gyengébb El Niño okozta – jegyzi meg a BBC. Ezek alapján – ha a mostani valóban kivételesen erős lesz – 2026 végén és 2027-ben globálisan kifejezetten magas hőmérsékletekre számíthatunk.

Az átlagosnál melegebb időjárás mellett az El Niño számos régióban vezethet súlyos aszályok, erdőtüzek kialakulásához. Ez különösen érzékenyen érintheti Kelet-Afrikát, ahol már eddig is komoly problémát okozott a szárazság. Más területeken viszont éppen megnöveli a csapadékmennyiséget, heves esőzéseket, havazást és viharokat kiváltva.

The post Elkezdődött az El Niño first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Trump kemény támadásokkal és a Kharg-sziget elfoglalásával fenyegette Iránt

Magyar Péterék a földbe tiporják a NER egyik kedvenc intézményét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.33Ft
11 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jun 2026 17:35 UTC
Latest change: 11 Jun 2026 17:25 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.89Ft
11 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jun 2026 17:35 UTC
Latest change: 11 Jun 2026 17:25 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »