Sulyok Tamás aggódik az eltávolítását célzó alaptörvény-módosítás miatt, ezért az Alkotmánybírósághoz fordul

„Az elmúlt hónapokban elhangzott, közjogi méltóságok elmozdítását célzó politikai nyilatkozatok olyan alaptörvény-módosítások lehetőségét is felvetik, amelyek általános jellegű szabályozás helyett egyedi helyzetek rendezésére irányulnak” – írja közleményében a Sándor-palota, ami szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök

„indítványt nyújtott be az Alaptörvény alkotmányos funkcióját, elfogadását és módosítását szabályozó rendelkezések értelmezésére”.

Hogy erre miért volt szüksége? Mert Magyar Péter és kormánya alaptörvény-módosítással penderítené ki az elnököt, miután az többszöri felszólításra sem volt hajlandó lemondani posztjáról. A köztársasági elnök szerint az alaptörvényt nem lehet konkrét, egyedi esetre vonatkozóan módosítani, úgyhogy az Alkotmánybíróságtól kéri, hogy mondja meg, mit lehet csinálni, és mit nem.

Magyar Péter miniszterelnök a köztársasági elnökkel való legutóbbi találkozója után, május elején azt mondta, „nem személyre szabott jogalkotással” fognak élni, és helyreállítanák „a magyar emberek egyértelmű felhatalmazása alapján a magyar jogállamot és a magyar demokráciát”.

Arról, hogy a készülő alaptörvény-módosítás nem személyre szabott lenne, nem mindenkit győzött meg a miniszterelnök. Sulyok Tamásért még tüntettek is pár százan a múlt héten.

Miután előbb a Fidesz-kormányok által többször is kritizált Velencei Bizottsághoz fordult Sulyok, most az Alkotmánybíróságtól vár segítséget. (A lemondásáról a múlt héten kérdeztük az utca emberét.)

A Sándor-palota közleménye szerint az Alkotmánybíróság feladata, hogy értelmezze az Alaptörvényt, és így segítsen az állami szervek közötti viták rendezésében.

„Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja, elsődleges funkciója a jogrendszer egészére irányadó alkotmányos szabályok meghatározása. Jelen helyzetben tisztázandó alkotmányjogi kérdésként merül fel, hogy az alaptörvény-módosítás fogalmi körébe tartoznak-e az olyan aktusok, amelyek funkciójukat tekintve nem általános, hanem egyedi jellegűek.”

Sulyok baja tehát az, hogy az Alaptörvény elvileg olyan absztrakt szöveg, ami általános jellegű, a feladata inkább az iránymutatás – az ő leváltását célzó módosítása pedig nem ilyen, hanem egészen konkrét és egyedi.

Egyelőre nem tudjuk, pontosan mit terveznek Magyarék. A hét elején adott interjújában a miniszterelnök azt mondta, „az is kérdés, hogy milyen típusú elnökválasztás lesz. Nyilván nem árulok el nagy titkot, hogy mi az embereket szeretnénk bevonni ebbe a folyamatba, úgy van ennek értelme.” Ezt akár úgy is lehet értelmezni, hogy a választás módját alakítják át, ami például elég általános változtatás volna.

Magyar Péter a Sándor-palota mostani posztja alatt is megjelent: „Ez már tényleg a szánalom kategória. Sulyok Tamás soha nem állt ki a bántalmazott gyerekek, a megtámadott civilek, művészek, bírák vagy újságírók mellett. Soha nem szólalt fel a jogállam rombolása, vagy az ország kifosztása, ellenzéki politikusok titkosszolgálati megfigyelése ellen.

De a saját pozíciója és havi hatmilliós fizetése védelmében naponta 5 helyre elfut panaszkodni. Eközben Magyarország legnépszerűtlenebb közszereplője…”

Magyar korábban azt mondta, Sulyok az első felszólítás utáni tárgyaláson nem is volt teljesen elzárkózó, még azt is megkérdezte, hogy a lemondását melyik miniszternél kellene jeleznie, ha úgy dönt – később azonban meggondolta magát. A miniszterelnök a héten azt mondta, még egyszer meg fogja keresni az államfőt, hogy négyszemközt leüljön vele. Szerinte újdonságot is tud majd neki mondani.


Forrás

Érdekességek

Trump-backed Rep. Randy Feenstra loses Iowa governor primary

Halálra ítélték Curtist, a gyilkos staffordshire terriert, aki megölte a gazdája terhes barátnőjét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.43Ft
12 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jun 2026 00:35 UTC
Latest change: 12 Jun 2026 00:25 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF305.47Ft
12 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jun 2026 00:35 UTC
Latest change: 12 Jun 2026 00:25 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »