
Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása, az elmúlt hét érdekesebb-fontosabb nagyobb anyagaival. Van másmilyen hírlevelünk is, itt lehet feliratkozni rájuk.
Az élet itthon

Ma jön a Fidesz-kongresszus, ahol eléggé össze kéne kapnia magát az egykori állampártnak, ha azt akarják, hogy legyen még visszaút. Ehhez képest azt látni, hogy Orbán leginkább csak a szélsőjobb felé tolódik: pár napja részletes cikkben mutattuk be, hogy ellenzékben ez várható tőle, hiszen ez az orbánizmus vastörvénye.

A héten két NAV-os vezető tanúvallomása alapján részletesen rekonstruáltuk, hogyan zajlott az Orbán-rendszer utolsó nagy nemzetközi botránya, az „aranykonvojügy”, és hogy hogyan dirigálta a lépéseket a TEK. És írtunk arról is, hogy egy birtokunkba került hangfelvétel szerint Radnai Márk embere, Hanzel Henrik Tóth Péter volt Tisza-kampányfőnökre nézve terhelő információkról tárgyalt egy Mi Hazánk- politikussal az év elején. Írtunk arról is, hogy nem állt le, sőt aktívan folyik az a NAV-os nyomozás, ami Rogán Antal találmányának előzményeit is vizsgálja.
Emellett videóriportban foglalkoztunk a kérdéssel, hogy lehet-e alkotmányos válság Sulyok leváltásából, megírtuk, hogy nem a polgármesterek fizetését kéne csökkenteni, hanem Rogán Cecíliáét, bemutattuk, hogy rengeteg pénzzel gyarapodtak még idén is a NER kegyeltjei, és azt a négy intézkedést, amivel Magyar Péterék nekimennek az eldugott NER-es ezermilliárdoknak.

Ott voltunk a külügyi bizottság ülésén, ahol Orbán Anita beszélt a magyar külpolitika céljairól, beszámoltunk arról, hogy a Tisza benyújtotta a törvényjavaslatot, amivel megszűnhet több közérdekű vagyonkezelő alapítvány, amibe a Fidesz nagyon sokat tett; kiderült, hogy Buda Péter szakmai vezetésért felelős pozícióba kerül Tóth Péter nemzetbiztonsági főtanácsadó mellett, és eldőlt az is, hogy vége az MTVA-nak, valamint videós formában feldolgoztuk a hétfői parlamenti ülés elejét is, ahol a gyerekvédelemről volt szó.
És kiálltunk amellett is, hogy ha már úgyis rendszerváltás van meg minden, itt lenne az idő, hogy az augusztus 20-ai tűzijátékot végleg beszántsuk.
Interjú

Az én dolgom, hogy ne történhessen olyan, hogy Magyarország amiatt bukik egy eurocentet is, mert valamilyen döntést nem hoztunk meg időben – mondta első miniszteri nagyinterjújában Vitézy Dávid. A közlekedési és beruházási miniszter kijelentette, felperzselt földet örökölt Lázár Jánostól.
Világ

Nem az oroszok hetei ezek: megírtuk, hogy Putyin örményországi emberei is simán buktak a választásokon, a Qubiton Sz. Bíró Zoltán pedig azt, hogy Európa és Ukrajna egyre magabiztosabb, míg Moszkva győzelmi álmai egyre távolabbinak tűnnek. Bemutattuk emellett az észak-koreai gazdasági csodát is, amit nem irigyel senki a világon.
Vb

Elindult a világbajnokság, amin a közhiedelemmel ellentétben lesznek bőven normális időpontban is meccsek. Mi felvezetőként bemutattuk, hogy egyre több ország a diaszpórájából érkezőkből állít össze válogatottat, Szabó Christophe pedig interjúnkban beszélt az esélyek mellett arról is, hogy milyen vébé várja idén a csapatokat.
Jó dolgok

A képzőművész Schmied Andi a 0,01% közé beépülve tanulmányozta a szupergazdagok életvitelének egyik legbizarrabb szeletét: a lakatlan luxusingatlanokat. Az ebből inspirálódó Asset Town című kiállítás június 14-ig látogatható a Trafó Galériában. És beszélgettünk egyet Thomas Pynchon magyarul most megjelent gigantikus regényéről, az Ellenfénybenről is.







