Százak nézték élőben, ahogy leszedik Trump nevét a washingtoni Kennedy Centerről

Szombat hajnalban eltávolították a kirendelt munkások Donald Trump nevét a Kennedy Center fehér márvány homlokzatáról, arról a művészeti központról, aminek a nevét az elnök kedvéért Trump – John F. Kennedy Center for the Performing Arts-ra változtatták.

Az átnevezés azonban most már jogerősen is jogellenes volt: erről egy szövetségi bíró hozott ítéletet, kötelezve az intézményt, hogy Trump nevét szedjék le a homlokzatról. Bár az elnök ügyvédei még pénteken is próbálták ezt megakadályozni, nem jártak sikerrel, a Potomac folyó partján lévő művészeti központ előtt pedig csütörtöktől százak gyülekeztek, hogy azt figyeljék, mikor hull a porba Trump hübrisze. Ezt végül ugyan vásznakkal takarták el, de így is örömujjongás fogadta a név(vissza)változtatást.

Az intézmény igazgatótanácsa fél éve szavazta meg, hogy a pénzügyi támogatások iránti mély hálájuk jeléül Trump nevét is felveszik az intézmény nevébe, hátrébb csúsztatva Kennedyt a sorban. A döntés után sokan Trump nárcizmusának újabb bizonyítékáról beszéltek, több művész pedig tiltakozásul lemondta a fellépést a központban.


Forrás

Érdekességek

Visa chaos frustrates soccer fans

Pártot alapított az emigráns orosz ellenzék, azt szeretnék, hogy a Nyugat velük tárgyaljon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF351.93Ft
14 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jun 2026 22:45 UTC
Latest change: 13 Jun 2026 22:35 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF304.19Ft
14 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jun 2026 22:45 UTC
Latest change: 13 Jun 2026 22:35 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »