Pártot alapított az emigráns orosz ellenzék, azt szeretnék, hogy a Nyugat velük tárgyaljon

Berlinben bontott zászlót, sőt pártot is alapított a Putyin-ellenes emigráns orosz ellenzék, pontosabban annak az Ilja Jasin vezette szárnya – írja a Meduza. Az emigráns orosz párt az Oroszország Béke Erői nevet vette fel, van a vezetői között korábbi szentpétervári és moszkvai helyi képviselő, és – mégha a realitásoktól ez egyelőre távolinak is tűnik – a párt valódi szerepet akar magának az orosz politikában.

Az orosz ellenzék vezetőinek lecsukása, meggyilkolása (Borisz Nyemcovot még 2015-ben lőtték le a Kreml közelében, a Németországból hazatérő Navalnij pedig 2024-ben halt meg gyanús körülmények között a sarkvidéki börtönében, és az orosz ablakok máshol is közismerten alacsonyak) és emigrációba kényszerítése után egy időben Jasin számított a legfajsúlyosabb oroszországi orosz ellenzékinek. 2022-ben azonban azzal az ürüggyel, hogy hamis információkat terjesztett az orosz hadseregről, nyolc és fél évre ítélték.

A börtönből 2024 augusztusában az amerikai-orosz ankarai fogolycsere-egyezmény révén szabadult, ezután el kellett hagynia az országot és megfosztották orosz állampolgárságától is.

Jasin most azt hangsúlyozza, hogy az emigráns és háborúellenes új orosz párt célja, hogy előbb vagy utóbb valóban az oroszországi hatalomért harcolhasson. Arra emlékeztet, hogy Salazar bukása után Portugáliában is egy eredetileg emigráns párt nyerte meg a választásokat, de az orosz történelemből is szívesen hoz analógiákat: a 19. században a cári titkosrendőrség, az Ohranka ugyancsak betiltotta és üldözte a liberális ellenzéket – mondjuk ők később sem végezték olyan jól, igaz, Lenin is a svájci emigrációból tért haza 1917-ben.

Az orosz emigráns párt valamelyik európai pártcsaládhoz is szívesen csatlakozna, és azt reméli, hogy képes lesz valódi tárgyalópartnerré tenni magát a nemzetközi kapcsolatokban. Ennek a logikus vége akár egy emigráns orosz kormány alakítása is lehet, hasonlóan mondjuk ahhoz, ahogy a magát az iráni emigráns ellenzék fejének tituláló Reza Pahlavi hirtelen majdhogynem nemzetközi tényező lett a nyugati és izraeli támogatásának köszönhetően – noha Iránon belül korlátozott volt a befolyása.

Az orosz ellenzék még inkább széttagolt, Kara-Murza, Kaszparov és Hodorkovszkij is meghatározó figurának számítanak Jasin mellett vagy inkább előtt. Ráadásul Oroszországon belül Putyinnak még mindig 70 százalék felett van a támogatottsága, annak ellenére, hogy a gazdasági nehézségek miatt csökken a népszerűsége, az ukrajnai háborúban való orosz áttörés pedig távolibbnak tűnik, mint valaha.


Forrás

Érdekességek

Százak nézték élőben, ahogy leszedik Trump nevét a washingtoni Kennedy Centerről

Egy balfék rendőr tűzijátékot lőtt fel a lovasok közé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF351.93Ft
14 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jun 2026 22:45 UTC
Latest change: 13 Jun 2026 22:35 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF304.19Ft
14 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jun 2026 22:45 UTC
Latest change: 13 Jun 2026 22:35 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »