Megint lefejezték a dunavecsei Szűz Mária-szobrot

Szombat reggelre valaki ismét lefejezte a dunavecsei Szűz Mária-szobrot, ami a körforgalom közepén áll, ez ráadásul már nem először történt meg a szoborral. Egyelőre nem tudni ki volt az elkövető. A helyiek abban reménykednek, hogy a korábban kihelyezett térfigyelő kamera rögzítette az esetet, és az elkövetőt is be lehet azonosítani a felvételen.

A megcsonkított szoborról a Dunavecsén hallottam csoportban számoltak be.

Először 2023 szilveszterén fejezték le a szobrot, egy 29 éves román állampolgárt, aki, mint kiderült, már korábban, május 19-én is megdobálta a szobrot. Azt mondta, 2023 májusában „ittasan sétált”, és amikor a körforgalomhoz ért, kővel dobálta meg a szobrot. Hónapokkal később, szilveszterkor pedig összeveszett a feleségével, ezért elbiciklizett (a rendőrség fontosnak érezte megjegyezni, hogy az anyósa biciklijével) a körforgalomhoz, ahol egy baltával ráütött a szobor fejére.


Forrás

Érdekességek

Leomlott egy 500 éves szász erődtemplom fala Erdélyben

Visszatért a budapesti kórházba a félholt Arsenal-szurkoló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF352.15Ft
14 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 14 Jun 2026 05:50 UTC
Latest change: 14 Jun 2026 05:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF304.24Ft
14 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 14 Jun 2026 05:50 UTC
Latest change: 14 Jun 2026 05:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »