
Börtönbüntetésre ítélte egy orosz bíróság az orenburgi Pose melegbár három munkatársát az első ismert olyan ügyben, amit Oroszországban a valójában nem létező „szélsőséges LMBTQ-mozgalom” betiltására hivatkozva indítottak – írja a Meduza.
A bíróság közleménye szerint a bár 23 éves művészeti vezetője, Alekszandr Klimov két év három hónapot kapott. A 30 éves adminisztrátor, Diana Kamiljanovát hat év három hónapra, a 37 éves tulajdonost, Vjacseszlav Haszanovot pedig hét évre ítélték. Egyikük sem ismerte el a bűnösségét. Mindhármukat szélsőséges szervezet tevékenységének megszervezése, illetve abban való részvétel miatt ítélték el.
A nyomozók szerint Kamiljanova dragelőadók fellépéseit filmezte, Klimov pedig találkozókat tartott az előadókkal, és „LMBT-kapcsolatokat népszerűsített” a Telegramon. Klimov és Kamiljanova letartóztatásakor a bíróság azt írta, hogy „nem hagyományos szexuális orientációjú” emberekként másokkal együtt – akik „támogatják a betiltott nemzetközi LMBTQ-mozgalom nézeteit és tevékenységét” – biztosították a klub működését.

A szórakozóhelyre 2024 márciusában csaptak le a rohamrendőrök. Az orosz belügyminisztérium akkor azt közölte, hogy „felszámolták egy olyan éjszakai klub tevékenységét, ahol az Oroszországi Föderációban betiltott mozgalom tagjai gyűltek össze”. Nem sokkal később a bár három munkatársát letartóztatták, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Később mindhármukat felvették a szélsőségeseket és terroristákat tartalmazó listára.
Az ügy azért is jelentős, mert ez az első ismert büntetőeljárás, amelyben az orosz hatóságok a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntésére hivatkozva léptek fel a „nemzetközi LMBTQ-mozgalom” ellen. Ilyen egységes szervezet valójában nem létezik, a döntés mégis lehetőséget adott arra, hogy LMBTQ-emberek, szórakozóhelyek és rendezvények ellen szélsőségesség címén járjanak el.







