„Amíg ő életben volt, én is életben akartam maradni” – 18 napos kisbabájával élte túl a földrengést egy venezuelai anya

A 18 napos kisbabája tartotta életben azt a venezuelai nőt, akit a romok alól mentettek ki. Dayana Patino a BBC-nek azt mondta, fia, Juan David adott neki erőt ahhoz, hogy ébren maradjon.

„Amíg ő életben volt, én is életben akartam maradni. Időről időre megérintettem az orrát, hogy megbizonyosodjak róla: még lélegzik”

– mondta. A mentésről készült felvételek bejárták a világot, Juan David a remény szimbólumává vált az országban. Múlt szerdán, nagyjából egy perc különbséggel két nagy erejű, 7,2-es és 7,5-ös földrengés rázta meg Venezuela fővárosát, Caracast és a közeli tengerparti La Guairát. Eddig legalább 1450 ember vesztette életét, további tízezreket keresnek. A kutatás még tart, de egyre kisebb a remény arra, hogy újabb túlélőket találnak.

Dayana vasárnap, Caracas egyik klinikáján beszélt a BBC-nek azokról az órákról, amiket a föld alatt töltött. A nő La Guairában, nyolcadik emeleti lakásukban mosogatott, amikor megmozdult a föld. Először azt hitte, „csak enyhe rengésről” van szó, ezért azonnal a fiához rohant, hogy magához vegye.

„Úgy éreztem, mintha repülnék. Aztán mintha vízbe és sárba süllyednék, majd lezuhantam abba a gödörbe, ahol végül feküdtem. Nem tudom, hogyan nem engedtem el a kisbabámat, miközben zuhantam. Nekicsapódtam a bútoroknak” – mondta. Először sikítani kezdett, de hamar rájött, hogy senki sem hallja.

„Azt mondtam magamnak, nem pazarolhatom az erőmet. Majd akkor kiáltok, amikor szükség lesz rá, amikor hangokat vagy lépteket hallok a közelben.”

Dayana bal lába beton alá szorult, mozdulni sem tudott, a halántéka egy kőhöz nyomódott. Azt mondta, akkor kapaszkodott először igazán a reménybe, amikor egy Bibliát érzett maga alatt. „Ott kezdődött a túlélésem története” – mondta.

A romok sötétjében egy „tűhegynyi fényt” látott, amely szerinte úgy nézett ki, mint a Hold. A mentés akkor indult meg, amikor meghallotta, hogy a bátyja a nevét kiáltja.

„Azt mondtam magamnak: ez az egyetlen esélyem. Torkom szakadtából kiáltottam, teljes erőmből azt sikítottam: »Itt vagyok.« Ő pedig azt mondta: »Megtaláltalak, és megígérem, hogy nem megyek el, amíg ki nem hozlak.«”

A férfi megtartotta az ígéretét. Csütörtök este óvatos mentőakcióval emelték ki az anyát és a kisbabát a romok alól. Dayana mindkét lába megsérült, Juan David viszont csak könnyebb sérüléseket szenvedett.

Dayana férje, Gerson éppen hazaért, és leparkolta az autót, amikor jöttek a földrengések. Neki sikerült átugrania egy kerítésen, így menekült meg. Amikor meglátta, mi maradt a lakóházukból, a legrosszabbtól tartott. Felesége és kisbabája megmentését csodának nevezte.

„Leírhatatlan volt. Azt hittem, meghaltak. Amikor megláttam a fiamat, úgy éreztem, mintha újjászülettem volna. Nem akartam elhinni. Úgy éreztem, visszatért belém az élet”

– mondta a BBC-nek. A mentésről készült, széles körben megosztott felvételeken Gerson lehunyt szemmel, fejét az ég felé emelve öleli magához a fiát. A család otthona teljesen megsemmisült, minden holmijukat elvesztették, a kutyájukat továbbra sem találják. Gerson és Dayana mégis azt mondják, ha a nulláról is, de újrakezdik az életüket. „Szinte mindent elvesztettünk, de itt vagyunk” – mondta Gerson.


Forrás

Érdekességek

Szerdától több éjszakai busz jár majd az agglomerációba

Bűnrossz nyitány vagy látványos taktikai csata?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.87Ft
29 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 29 Jun 2026 21:50 UTC
Latest change: 29 Jun 2026 21:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.71Ft
29 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 29 Jun 2026 21:50 UTC
Latest change: 29 Jun 2026 21:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »