Előbb Trump deportálta őket, majd a földrengésben rájuk szakadt a világ: a 164-es toloncjárat tragédiája

Több, mint száz, az Egyesült Államokból aznap kitoloncolt és Venezuelába érkezett deportált rekedhetett a bezárt kényszerszállásuk romjai alatt a venezuelai földrengés után. Félő, hogy csak 12-en élték túl a pár órával korábban landoló toloncjárat utasai közül a kataklizmát.

A 164-es toloncjárat 147 frissen deportálttal a fedélzetén szerdán érkezett Texasból a caracasi nemzetközi reptérre. Az El País beszámolója szerint 120 férfi, 19 nő és hét gyerek volt a járaton, mindannyiukat az Egyesült Államokból utasították ki, többen hónapokat töltöttek előtte amerikai fogdákban.

A venezuelai kormány kiküldöttje a reptéren még egy videót is készített az érkezésükről, amit a tévében is leadtak. Páran még fel tudták hívni a családjukat a reptérről, és azt mondták nekik, másnap talán már haza is mehetnek. Ezután azonban a legtöbbjükről nem érkezett több hír.

A deportáltakat a venezuelai hírszerzés, a Sebin emberei a repülőtérről egy Caracas fölötti hegyoldalban álló épületbe vitték, amit azóta, hogy Maduro elrablása után Donald Trump és az új venezuelai vezetés megállapodott a kitoloncolások újraindításáról, átmeneti fogadóhelyként használtak. Itt orvosi vizsgálatokon, oltásokon és ügyintézésen kellett volna átesniük, mielőtt egy-két nap múlva elengedik őket – most azonban már az első este maguk alá temette őket az épület.

A repülőgép helyi idő szerint dél körül szállt le, a 7,5-ös erősségű földrengés pedig este hatkor rázta meg a térséget. Az egyik túlélő, a 28 éves Joan épp lefeküdni készült, amikor minden megmozdult körülötte. Elindult az ajtó felé, de néhány lépés után rászakadt az épület. Egy emeleteságy és a matracok mentették meg az életét: ezek tartották meg annyira a törmeléket, hogy néhány óra alatt sikerült a saját erejéből kimásznia a romok közül.

A nagy többség nem volt ilyen szerencsés – bár hivatalos számok még nincsenek, a túlélők azt állítják, hogy csak 12 embert találtak életben a 147 deportált közül.

A hozzátartozók szerint sokan azért nem tudtak időben kimenekülni, mert a deportáltakat bezárva tartották. Egy másik túlélő, aki most lábak nélkül, dupla végtagamputáció után fekszik az intenzív osztályon, azt mondja, hogy a hotelben lévők hiába kiabáltak az őröknek, hogy nyissák ki az ajtókat, mert reng a föld, nem engedték ki őket.

A kitoloncoltak hozzátartozói négy nappal a földrengés után is fotókkal, röplapokkal keresik az esetleges további túlélőket, járják a kórházakat és halottasházakat. Meggyőződésük, hogy a mentés nagyon lassan haladt, és sokáig alig érkezett segítség a romokhoz.


Forrás

Érdekességek

AI regulation group is biggest spender on World Cup TV ads

Betekintés a jövőbe: élet a hőkupola alatt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF354.38Ft
30 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 30 Jun 2026 04:50 UTC
Latest change: 30 Jun 2026 04:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.89Ft
30 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 30 Jun 2026 04:50 UTC
Latest change: 30 Jun 2026 04:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »