
Az Otodus megalodon vagy magyarul óriáscápa a világ legnagyobb termetű gerinces ragadozója volt, de annak ellenére, hogy szinte az egész világon megtalálhatóak a maradványai, ezek általában fogak, a csigolyák ritkább leletnek számítanak, mert a porc ritkábban kövesedik meg, mint a csont (a megalodon a ma ismert cápafélékhez hasonlóan a porcoshalak közé tartozott). Ezért is meglepő, hogy miután a hetvenes években a dániai Gram-agyagrétegben többet is találtak belőlük, a leleteket 1988-ban, a Dán Geológiai Múzeum költözésekor elveszítették.

A csigolyákat tartalmazó ládák nemrégiben kerültek elő, ami két oknál fogva is fontos: a kutatók így további vizsgálatokat végezhettek rajtuk, illetve megerősíthették az elméletüket a legnagyobb ismert megalodon méreteiről – ezt ugyanis csak a csigolyák tudományos leírására alapozták, miután az eredeti példányok elvesztek. Ezek közül a legnagyobb átmérője 23 centiméter volt, amivel nemcsak a legnagyobb ismert cápacsigolya, hanem egyúttal a legnagyobb halcsigolya is.
23 méter és cápákat reggelizik
Ez alapján már meg lehet becsülni az állat maximális méretét is: míg korábban egyesek úgy gondolták, hogy az óriáscápák legfeljebb a 18 méteres hosszt érhették el, mások 20 méterre szavaztak, a mostani kutatást is jegyző Kenshu Shimada, a chicagói DePaul Egyetem kutatója szerint az állatok akár a 24,3 méteres hosszt is elérhették. Miután ez a számítás a dániai leleten alapul, nem zárható ki, hogy ennél nagyobb megalodonok is éltek – de a jelenlegi leletek alapján ezt tekinthetik a maximumnak.
Miután a kutatók lemérték a csigolyákat, egyéb vizsgálatokat is elvégeztek rajtuk, illetve az agyagrétegben talált többi fosszílián is. Ezek között kopoltyúmaradványok és pikkelyek is akadtak, a paleontológusok szerint feltételezhető, hogy ez volt az óriási ragadozó gyomortartalma lehetett. A maradványok elemzése után úgy tűnik, hogy a kopoltyúk egy másik cápafajtól származtak.
A csigolyák CT-vizsgálatával az állat korát is meg lehetett állapítani (erre korábban, amikor még megvoltak, nem lett volna mód): ezek szerint a megalodon 64 éves korában pusztult el. A kutatók által felállított növekedési modell szerint az állatok akár 96 évig is élhettek.







