A NER-nek történelmi felelőssége van Magyarország kiszáradásában

Hogy az antropogén felmelegedés hatásainak bő 80 százaléka a vízháztartást érinti, azt már a 2000-es évek elejétől tényként tárgyalja a témával foglalkozó nemzetközi és magyar nyelvű szakirodalom. Ahogy az is legalább másfél évtizede köztudott, hogy a klímaváltozás Európa egyik legszárazabb régiójává szikkaszthatja a minden ellenkező híreszteléssel szemben durván vízhiányos Kárpát-medencét. A tudományok magyarországi képviselői az elmúlt két évtizedben egyre gyakrabban és hangosabban jelezték azt is, hogy a változó csapadékeloszlás a jelenlegi vízgazdálkodással, agrártermelési és tájhasználati gyakorlattal párosulva záros határidőn belül totálisan kiszárítja Magyarországot.

Utólag a szabályt erősítő kivételnek tűnik, hogy a 2004-ben a Tisza völgyének árvízvédelmi biztonságáról és az azzal kapcsolatos fejlesztésekről szóló Vásárhelyi-tervről rendelkező (LXVII. számú) törvényben a vésztározókat eredetileg az évszázadokon át víz járta területeken alakították volna ki, a fokok összefüggő rendszereként, ám ebből mindmáig semmi sem valósult meg. Az elmúlt 16 évben mégannyira sem történt semmi, aztán a magyar GDP 3 százalékát elégető 2022-es rekordaszály rámutatott, milyen súlyos a probléma.

A Duna-Tisza közének elsivatagosodását provokatív demonstrációjával már korábban jelző Zöld Gerilla Mozgalom kezdeményezésére még az év szeptemberében összehívott első Vízválasztó Konferencián ökológusok, talajbiológusok, tájépítészek, vízépítő és környezetmérnökök, geográfusok, agrárközgazdászok és nem mellesleg gazdálkodók megvitatták, majd fel is vázolták a tájba integrált vízvisszatartási rendszer létrehozásának gyakorlati lehetőségeit.

Orbán Viktor akkori miniszterelnök ugyan a 2023 októberében elhangzott parlamenti hozzászólásában azt állította, hogy „Magyarország ma semmilyen vízhiányban nem szenved (…), nekünk van feleslegünk”, a valamennyi érintett szakterület és tudományág képviselőit országosan tömörítő vízválasztók nem sokkal később elkészítették azt a koncepciót, amely részletezi, miként lehet és kell épeszű vízgazdálkodással megakadályozni Magyarország kiszáradását.

A Qubit podcast legújabb adásában a Vízválasztó Mozgalom két alapítóját, Balogh Péter geográfus gazdálkodót és Keresztes László Lóránt korábbi független országgyűlési képviselőt, az előző parlament Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnökét kérdeztük.

Az adásban terítékre került egyebek mellett, hogy

  • mi az a búzabánya;
  • miért fenntarthatatlan a jelenlegi tájhasználat és művelési gyakorlat;
  • miért súlyosabb évről évre az aszályhelyzethez;
  • mit nem értettek meg a klímaváltozáshoz vakrepülésben alkalmazkodó Orbán-kormányok;
  • miért van égető szükség a vízdiplomáciára;
  • és mit kell tenni ahhoz, hogy a Homokhátság után ne száradjon ki a teljes Duna-Tisza köze, majd aztán az egész ország?

Hallgasd alább:

A beszélgetést Vajna Tamás vezette. Az epizód elérhető Spotify-on, Apple Podcasts-on, sőt RSS-ben és egyre több csatornán, iratkozz fel!

Ezt a podcastepizódot a Science+ támogatásával készítettük. A nemzetközi Science+ hálózat a dezinformáció és a félretájékoztatás ellen küzdő tudományos újságírást segíti Közép- és Kelet-Európában.

Hallgass bele ezekebe is:


Forrás

Érdekességek

Bár sokban különbözik az indoeurópai nyelvektől, a magyar is követi a ritmust

Iran a történelem legnagyobb állami temetésére készül a megölt Ali Khamenei ajatollahnak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.65Ft
30 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 30 Jun 2026 21:05 UTC
Latest change: 30 Jun 2026 20:55 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.34Ft
30 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 30 Jun 2026 21:05 UTC
Latest change: 30 Jun 2026 20:55 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »