A kibővített, 48 csapatos világbajnokság csoportköre után elég élesen elvált egymástól Afrika és Ázsia válogatottainak teljesítménye. Miközben a tíz afrikai csapatból kilenc bejutott a legjobb 32 közé, az ázsiai válogatottak közül csak Japán és Ausztrália maradt versenyben – előbbi azóta már ki is esett. Ahogy a BBC is írja,

ez hatalmas fordulat ahhoz képest, hogy a 2018-as oroszországi vébén még egyetlen afrikai csapat sem jutott tovább a csoportjából, most viszont csak Tunézia esett ki az első körben.

Afrika sikerét persze részben az új lebonyolítás is segítette: a 48 csapatos mezőnyben több a csoport, több a továbbjutó, és a harmadik helyezettek közül is nyolcan folytathatták. Csakhogy ugyanebben a rendszerben Ázsia már jóval kevésbé tudott élni a lehetőséggel. Az afrikai csapatok harminc csoportmeccsükből tízet megnyertek, míg az ázsiai válogatottak huszonhét mérkőzésen összesen három győzelmet szereztek. Az utolsó fordulóban öt olyan Afrika–Ázsia-meccs is volt, amelynek komoly tétje volt a továbbjutás szempontjából, és ezek közül egyet sem nyertek meg az ázsiai csapatok.

Az afrikai továbbjutók között ott volt Marokkó, Szenegál, Ghána, Algéria, Elefántcsontpart, Egyiptom, Dél-Afrika, a Kongói Demokratikus Köztársaság és a világbajnoki újonc Zöld-foki-szigetek is. Utóbbi a torna egyik meglepetéscsapata lett: döntetlent játszott Spanyolországgal, megnehezítette Uruguay dolgát, és végül bejutott az egyenes kieséses szakaszba. A csapat edzője, Pedro Leitao Brito, vagyis Bubista arról beszélt, hogy Zöld-foki-szigetek megmutatta: kis országoknak is lehetnek nagy céljaik, ha szervezetten és a saját futballjukban bízva játszanak.

Az afrikai futball fejlődésének egyik legfontosabb mintája Marokkó lehet. A 2022-es katari vébén a marokkói válogatott elődöntőig jutott, Belgiumot, Spanyolországot és Portugáliát is legyőzte, és a marokkói foci azóta sem pukkadt ki. Bár ahogy azt írtuk is a vb-előtt, a csapat nemcsak a pályán nyújtott teljesítményének köszönheti a világra szóló sikert, hanem az előző évek munkájának – nem is feltétlenül az edzéseken, inkább a Királyi Marokkói Labdarúgó Szövetség irodáiban. Onnan kellett ugyanis elintézni, hogy Hakimi, Ziyech, Amrabat és a többiek egyáltalán marokkói színekben játsszanak Katarban. Előbbit Spanyolországból kellett elcsábítani, hiszen Madridban született és lett focista, míg az utóbbi kettő nemhogy Hollandiában született, játszott is az ottani korosztályos válogatottakban. A mostani keretben pedig már szinte minden marokkói játékos Nyugat-Európából lett hazaimportálva.

Ugyanakkor William Troost-Ekong, a nigériai válogatott korábbi csapatkapitánya a BBC-nek azt mondta, Marokkó hosszú évek munkájával adott követhető példát: pénzt, időt és szakmai energiát fektetett az utánpótlásba, a királyról elnevezett VI. Mohamed labdarúgó-akadémiába, az infrastruktúrába és az egységes futballkoncepcióba. Patrice Motsepe, az Afrikai Labdarúgó-szövetség elnöke is hasonló okokat említett, amikor a fiatalok képzését, az edzők fejlesztését és a professzionális bajnokságok erősödését nevezte meg a siker háttereként.

Ázsiában ezzel szemben inkább magyarázkodás és önvizsgálat kezdődött. Jordánia, Irak, Szaúd-Arábia, Katar és Üzbegisztán is csoportutolsóként esett ki, Irán szereplését pedig háború és politika is beárnyékolta. A legnagyobb visszhangot Dél-Korea kiesése váltotta ki: I Dzsemjong dél-koreai elnök vizsgálatot sürgetett, és a szereplést „szervezeti és személyi kudarcnak” nevezte. Nem sokkal később Hong Mjongbo szövetségi kapitány lemondott. Dél-Korea négy éve még ott volt a nyolcaddöntőben, most viszont egy Dél-Afrika elleni vereség után már a csoportkörben búcsúzott.

Több ázsiai csapatnál visszatérő magyarázat volt, hogy kevés játékosuk futballozik hétről hétre igazán erős bajnokságokban. Jamal Sellami, Jordánia marokkói szövetségi kapitánya a BBC-nek arról beszélt, hogy az afrikai válogatottak játékosai jóval nagyobb számban szerepelnek európai topligákban, ezért más tempóhoz és más versenyhelyzethez szoknak hozzá. A lap adatai szerint Marokkó 26 fős keretéből húszan Európában játszanak, közülük tizenöten az öt legerősebb bajnokság valamelyikében. A Kongói Demokratikus Köztársaság keretéből huszonnégyen futballoznak Európában. Jordániának viszont csak egy Európában szereplő játékosa volt, Iraknak és Üzbegisztánnak három-három, Iránnak négy. Nem véletlen, hogy Ázsia két továbbjutója éppen Japán és Ausztrália lett: előbbinek huszonhárom, utóbbinak tizenhat játékosa szerepel Európában.

A pénz önmagában Szaúd-Arábiánál sem oldotta meg a problémát. Az ország óriási összegeket költött a futballra, külföldi sztárokat vitt a bajnokságába, köztük Cristiano Ronaldót is, és közben már a 2027-es Ázsia-kupára, valamint a 2034-es, hazai rendezésű világbajnokságra készül. A válogatott mégsem jutott tovább: az utolsó csoportmeccsen győznie kellett volna Zöld-foki-szigetek ellen, de csak 0–0-t játszott. A lap szerint a kritikusok épp azt vetik fel, hogy a külföldi sztárok érkezése közben a szaúdi játékosok kevesebb lehetőséghez juthatnak saját bajnokságukban.

Japán közben továbbra is külön kategóriának tűnik Ázsián belül. A Hindu indiai lap szerint Hajime Moriyasu szövetségi kapitány arról beszélt, hogy csapata most már nemcsak Japánt, hanem Ázsiát is képviseli, és szeretné, ha a szereplésük reményt adna más ázsiai válogatottaknak is. Japán ugyan kiesett, de jól játszva, csak egy hosszabbításos góllal kapott ki Brazília ellen.

Az afrikai csapatok közül Algéria Svájccal, Ghána Kolumbiával, Zöld-foki-szigetek Argentínával találkozik a kieséses szakaszban, Marokkó pedig már le is győzte Hollandiát. A folytatásban viszont gyorsan jöhetnek a világbajnokság legnagyobb favoritjai: egy újabb afrikai elődöntőhöz valószínűleg Argentína, Franciaország, Spanyolország vagy Anglia szintű ellenfélen is át kellene jutni.

Forrás