A valószínűtlen belga feltámadás után összejött egy ikonikus párharc visszavágója – ez történt a vb 21. játéknapján

Ez történt a pályán:

  • Anglia korán hátrányba került a Kongói DK ellen, de Harry Kane a hajrában akcióba lendült, és továbblőtte a csapatát. Majd elmondta, hogy ez volt az ő hősies pillanata. Anglia legutóbb 1966-ban fordított meg olyan vb-meccset, amikor az első gólt kapta.
  • Belgium a 85. percben még 0-2-re állt a remekül focizó Szenegál ellen, aztán a 86. és a 89. percben szerzett gólokkal hosszabbításra mentette a meccset. Már úgy tűnt, a tizenegyespárbaj dönt majd, amikor egy szabálytalanság miatt büntetőt kaptak a belgák, és Youri Tielemans be is vágta a 120+5. percben, megszerezve ezzel a vébék legkésőbbi gólját.
  • A belgák az Egyesült Államokkal nyolcaddöntőznek, amely úgy verte 2-0-ra Boszniát, hogy az első gólt szerző Folarin Balogun kiállítása miatt a 64. perctől emberhátrányban játszott. A belga-amerikai meccs a 2014-es vébén nagyon emlékezetesre sikeredett, a belgák hosszabbítás után nyertek 2-1-re, pedig Tim Howard akkor vb-rekordot jelentő 15 védést mutatott be.

Ez történt a pályán kívül:

  • A német bajnok Bayern München leigazolta a PSV Eindhoventől a marokkói Iszmael Szaibarit, aki már 3 gólnál jár a vébén.
  • A norvégok kapitánya mókás beszédet tartott a továbbjutás után, és üzent Carlo Ancelottinak is.
  • Mexikóban tragédia torkollott az ünneplés, két ember is megfulladt a tömegben.
  • A Ziccerben felmerült a kérdés, hogy vajon meg lehet-e állítani a félelmetes franciákat.
  • Apropó, franciák: a Bayern elnöke jelezte, hogy a fantasztikusan játszó Michael Olise nem eladó.

The post A valószínűtlen belga feltámadás után összejött egy ikonikus párharc visszavágója – ez történt a vb 21. játéknapján first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Bayer Zsolt: A Kontrollban kontrollált kontrollálhatatlan

Rejtélyek a flaszteren és titkok a nevek mögött: mennyire ismered valójában Budapest ikonikus tereit és utcáit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.64Ft
02 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Jul 2026 11:10 UTC
Latest change: 02 Jul 2026 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.74Ft
02 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Jul 2026 11:10 UTC
Latest change: 02 Jul 2026 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »