Az emberhátrányt is elbírta az Egyesült Államok Bosznia ellen

Kanada és Mexikó után a harmadik házigazda, az Egyesült Államok is nyolcaddöntős a labdarúgó-világbajnokságon, miután 2-0-ra győzött Bosznia-Hercegovina ellen.

Pedig a meccset az európai csapat kezdte jobban, Freese kapusnak előbb Demirovic lövését, majd Alajbegovic nagyon veszélyes szögletét kellett hatástalanítania.

Az amerikaiak előbb egy lesgóllal jelentkeztek Balogun révén, majd ugyanő szerzett egy érvényeset is, amikor szemfülesen csapott le a védőkről elé pattanó labdára. A Monaco csatára közel járt a második gólhoz is, ám a léc kisegítette a bosnyákokat.

Akik a második felvonás elején sérülés miatt elvesztették a 40 éves csatárukat, Dzekót, de nagy esélyt kaptak, amikor a Muharemovic bokájára taposó Balogunt a videózás után kiállították. A létszámfölényt mégsem tudta meglovagolni a bosnyák csapat, sőt Tillman szabadrúgásával növelte előnyét az USA, amely Belgiummal találkozik a legjobb 16 között.

The post Az emberhátrányt is elbírta az Egyesült Államok Bosznia ellen first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Lecsó, lángos, kisfröccs – ebből a kvízből kiderül, mennyire ismered a magyar gasztronómia nyári slágereit

Összeomlás összeomlást követett Belgium és Szenegál meccsén, egy 125. perces 11-es döntött végül

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.92Ft
02 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Jul 2026 12:10 UTC
Latest change: 02 Jul 2026 12:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF312.16Ft
02 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Jul 2026 12:10 UTC
Latest change: 02 Jul 2026 12:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »