
Kisebb a szívinfarktus és a korai halálozás kockázata azok esetében akik erősebb a mell- és hátizmokkal rendelkezznek, állítja egy AI segítségével végzett elemzés. Az Edinburghi Egyetem kutatói AI-t alkalmazva vizsgálták vizsgálták 1722, többnyire ötvenes éveikben járó, mellkasi fájdalom miatt vizsgált beteg kórházi képalkotó eszközökkel készült felvételeit – számol be a Guardian.
Az eredmények szerint azoknál, akiknek mell- és hátizma nagyobb izomsűrűséget mutatott, kisebb valószínűséggel fordult elő szívinfarktus vagy halálozás a vizsgálatot követő tíz év során.
Az ilyen, úgynevezett jó minőségű vázizomzattal rendelkező emberek minden bizonnyal többet mozognak, törzsizmaik erősebbek, és Radiology című folyóiratban közölt tanulmány szerint mindez hozzájárulhat a szívinfarktus kockázatának csökkentéséhez.
A tanulmány egyik szerzője, Michelle Williams annyira meggyőzőnek találta saját eredményeiket, hogy magai is elkezdett hetente kétszer edzőterembe járni, amellett, hogy naponta egy órát sétál.
Az ő és csoportja által elemzett koszorúér-komputertomográfiás angiográfiás (CT-angiográfiás) felvételeken elsősorban a hátizmok, a nagy mellizmok, valamint a bordaközti izmok láthatók. A kutatók AI segítségével elemezték a kutatásban résztvevők felsőtestének izomzatát, szerveit, csontozatát, zsírszövetét, illetve a vázizomzat attenuációját is, vagyis, hogy az izmok milyen világosnak vagy sötétnek látszanak a CT-felvételeken.
A sűrűbb izomzat világosabbnak jelenik meg a képeken, mivel több röntgensugarat ver vissza, így a világosabb kép jobb minőségű, nagyobb sűrűségű izomzatra utal, amely általában kisebb zsírtartalmú.
A kutatók számításai szerint minden 10 pontos növekedés a felvételek fényértékében 31 százalékos csökkenést jelez a szívinfarktus valószínűségét illetően. Ezeknél a személyeknél 39 százalékkal kisebb volt a halálozás kockázata is a vizsgálatot követő tíz évben.
Az izmok mérete ugyanakkor önmagában nem állt kapcsolatban sem a szívinfarktus, sem a korai halálozás kockázatával, tehát nem az izomtömeg nagysága, hanem összetétele és minősége a meghatározó tényező.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:







