Míg a világ Iránra és a vébére figyelt, Kuba kommunizmusról sima diktatúrára váltott

Az államnak gazdagnak kell lennie, és a gazdagságot magunknak kell előállítanunk. Gazdagság nélkül nincs igazságos társadalom” – mondta június közepén Kuba elnöke, Miguel Díaz-Canel. Nem hangzik olyan jól, mint Teng Hszaio-ping híres mondása, amely szerint „mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, csak fogja meg az egeret”, de pont ugyanazt jelenti: az ortodox marxizmus-leninizmus vereségének beismerését.

Teng 1977-ben beszélt a macskákról. Egy évvel később Kína élére került, és belekezdett azokba a reformokba, amiknek köszönhetően ma az ország már gazdaságilag és katonailag is az Egyesült Államok legnagyobb vetélytársa. A floridai partoktól alig 100 kilométerre található szigetországban viszont egészen 2026-ig kellett várni arra, hogy a politikai vezetés beadja a derekát, és feladja a Fidel Castro által elkezdett kommunista forradalmat. A kubaiak nem csak lassabban kapcsoltak, mint a kínaiak, hanem tulajdonképpen nem is kapcsoltak. Egyszerűen csak nem maradt más választásuk a saját évtizedes inkompetenciájuk és az utóbbi hónapok minden korábbinál keményebb washingtoni nyomásgyakorlása következményeként.

Amikor január 3-án amerikai kommandósok elrabolták Venezuelából Nicolás Madurót, és egy számukra szimpatikusabb elnököt ültettek a helyére, már sejteni lehetett, hogy ennek az új típusú washingtoni beavatkozásnak Latin-Amerikában máshol is lesz hatása. Ahogy akkor írtuk: Kuba lehet a következő dominó. Az még nem volt világos, hogy pontosan mikor és merre dől az ország, de az már látszott, hogy ez nem olyan lesz, mint a Szovjetunió összeomlása, amit nagy meglepetésre túlélt a karibi kommunista szövetséges.


Forrás

Érdekességek

Török Gábor adott egy tippet a Fidesznek, amivel „gyorsan véget vethetne Magyar Péter látványos parlamenti szerepléseinek”

Visszatért a budapesti kórházba a félholt Arsenal-szurkoló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.68Ft
05 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Jul 2026 06:25 UTC
Latest change: 05 Jul 2026 06:16 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.14Ft
05 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Jul 2026 06:25 UTC
Latest change: 05 Jul 2026 06:16 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »