A 20 éves Hülyék Paradicsoma elmond mindent, amit a 250 éves Egyesült Államokról tudni érdemes

Lassan 20 éve, 2006. szeptember 1-én jött vetítették először a mozikban Mike Judge alkotását, a Hülyék Paradicsomát (Idiocracy). A sci-fi-vígjáték arról szól, hogy az amerikai hadsereg átlagos könyvtárosa, Joe Bauers (Luke Wilson) és egy prostituált, Rita (Maya Rudolph) részt vesz egy titkos katonai kísérletben. Egy évre hibernálják őket, csakhogy egy botrány miatt eltávolítják a projekt felelősét, és mindenki elfelejti a kísérletet, így csak 500 évvel később, véletlenül ébrednek fel.

Egy olyan világban találják magukat, ahol az emberiség már teljesen elbutult, ugyanis az okos emberek nem vállaltak gyereket, az idióták viszont teleszültek mindent. Így senki nem ért semmihez, minden gatya, de a tahóság alapkövetelmény, és aki egy picit is értelmesebb, azt azonnal kicsúfolják, meghurcolják, és egy gyors, kamu tárgyalás után börtönbe zárják. (Az idiokrácia annyiban más, mint a kakisztokrácia – amit a legrosszabb, legkevésbé képzett és/vagy a leginkább gátlástalan polgárok vezetnek –, hogy az idiokráciában a rossz vezetésnél nincs is jobb választás, mert mindenki debil.)

A Hülyék Paradicsoma világában annyira hülye mindenki, hogy a nyelvet sem képesek megfelelően használni, még az ügyvéd (aki a bíróval együtt elkezdi roastolni a túl értelmes ügyfelet) és az orvos is úgy beszél, mint valami állat, feliratok helyett piktogramokat használnak, a reklámok és a kormány üzenetei olyan szinten leegyszerűsödnek, hogy a főhősök is alig értik. (15 éven belül ebben is utolértük a filmet.)

A film elején elhangzik, hogy a teljesen elhülyült emberiség még a hulladékkezelést sem tudja megoldani: kifogytak a természetes alapanyagokból, ezért mindenki ronda műanyag ruhákat visel (a 2004-ben forgatott filmhez Crocs papucsokat vásároltak, mert nevetségesnek tartották – ezzel is telibe találták, hogy merre tart a világ), és van egy akkora szeméthegy, hogy éppen annak 2505-ös részleges összeomlása ébreszti fel a hibernált főhősöket. Persze akkor már lehetett tudni, hogy egyszer elönt minket a szemét, de sokakat csak akkor kezdte el zavarni, amikor nyaralás közben beleütköztek a tengerben úszkáló petpalackokba. (Itthon a nemrég megbukott tahóterror képviselői jelenleg is ágálnak azok ellen, akik az extrém hőség idején takarékos áram- és vízhasználatot kérnek.)


Forrás

Érdekességek

Válaszolt Pikó Bodacz elnézést kérő szavaira: Ez nem teszi jóvá a 13 évvel ezelőtt történteket

Pánikolnak Fonyódon, szabadul Molnár Csilla gyilkos bátyja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.61Ft
05 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Jul 2026 07:25 UTC
Latest change: 05 Jul 2026 07:16 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.06Ft
05 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Jul 2026 07:25 UTC
Latest change: 05 Jul 2026 07:16 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »