Vitézy Dávid az autópálya-koncesszióról: Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki Mészáros és Szíjj László magántőkealapjainak

„Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizetett ki a magyar állam az autópálya-koncesszió keretében a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó magántőkealapnak, miközben érdemi nagyberuházásból alig néhány valósult meg” – írja videója alatt Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.

A koncesszió egy 24000 milliárdos szerződés, ami alapján 35 évig szinte minden autópálya működtetését és fejlesztését a magyar állam átengedte a nyerteseknek, azaz a két NER-es vállalkozó magántőkealapjainak.

„Egy koncesszió arra épül, hogy van egy 35 éves szerződés, egy jól felkészült cég kockázatot vállal, működteti, fejleszti az autópályákat, és ha jól csinálta, a végén visszanyeri a pénzét. Ehhez képest ez egy fejnehéz koncesszió, ahol a magyar állam csak önti bele a közpénzt, több mint ezer milliárdot, miközben valójában a koncesszor még be sem épített ennyit” – magyarázta Vitézy, hozzátéve, hogy elkezdtek ugyan építkezni az M1-es autópályán, volt néhány felújítás, de ezer milliárd forintnyi műszaki tartalom nem jött létre.

„Ez valójában nem egy koncesszió, hanem egy közpénz-kicsatornázási eszköz annak alapján, amit láttunk.”

A miniszter mélyebb vizsgálatot ígért, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság is kötelezettségszegési eljárást folytat az autópálya-koncesszió miatt, mivel azt nem tartják jogszerűnek.


Forrás

Érdekességek

‘Moral and political blindness’: EU lawmaker savages FIFA over Russia

Meghalt egy somogyi lovardában egy 20 éves lovas, akire ráesett egy ló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.66Ft
05 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Jul 2026 11:25 UTC
Latest change: 05 Jul 2026 11:16 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.07Ft
05 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Jul 2026 11:25 UTC
Latest change: 05 Jul 2026 11:16 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »