Móró Tamás és Jónap Richárd: Az AI-láz a dotkomlufira emlékeztet

Júniusban rendeztük meg 13. Qubit Live estünket, amelyen meghívott előadóinkkal az AI korlátaival és a körülötte kialakult hype-pal, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) ígéretével foglalkoztunk. A napokban megosztjuk az eseményen elhangzott előadásokat, a kerekasztal-beszélgetést és a nézői kérdésekre adott válaszokat is, hogy az is megnézhesse őket, aki nem tudott részt venni a Qubit+ előfizetőinek meghirdetett rendezvényünkön.

Az előadások után Jónap Richárd és Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái léptek a 13. Qubit Live színpadára. Két, szinte egyforma tőzsdei grafikont vetítettek ki a vászonra: mindkettő a chipgyártók részvényeiből számolt amerikai indexet (SOX) mutatta, ugyanazzal a meredek, majdnem függőleges felfutással – csak épp az egyik 2000 elején, a másik 2026 tavaszán készült. Az elemzők szerint a mai AI-boom motorja az az évi nagyjából ezermilliárd dollár, amit a mesterséges intelligenciába fektető nagyvállalatok – például a Microsoft, a Google vagy a Meta – költenek fejlesztésre, ami már az amerikai GDP nagyjából 3 százalékát teszi ki. Ami ebben igazán szembetűnő, az az, hogy ennek az összegnek több mint a fele (egyes számítások szerint kb. 60 százaléka) néhány chipgyártónál landol, méghozzá tiszta profitként: miközben az AI-modellek fejlesztői gyakran még veszteségesek, sőt irdatlan tőkét vonnak be a működésükhöz, a hardvert szállító cégek elképesztő hasznot fölöznek le.

A stratégák ehhez a történelmi párhuzamot is hozzátették. Az internet hajnalán a jövőről szóló nagy jóslatok végül szinte mind beigazolódtak, a tőzsde mégis brutálisan reagált, amikor a lufi kipukkant: a vezető technológiai cégek részvényei két és fél év alatt értékük öthatodát elveszítették. A mostani AI-boomot ugyan már nyereséges, érett vállalatok hajtják, egy dologban mégis kísértetiesen hasonlít a korábbi buborékokra: a piac szélsőséges koncentrációjában. Az ötszáz legnagyobb amerikai céget tömörítő tőzsdeindex (S&P 500) értékének a felét ma mindössze 19 vállalat adja, amiből 12 érintett az AI-iparban – ekkora összpontosulásra utoljára az 1880-as években, a vasúttársaságok aranykorában volt példa. És hogy mennyire a chipgyártók viszik a prímet, azt az idei tavaszi hozamok mutatják a legjobban: miközben a tőzsdeindex egésze 17 százalékot emelkedett, a Micron, az AMD és az Intel árfolyama 150-200 százalékkal nőtt – ez épp arra a pánikszerű vásárlásra emlékeztet, amely a tőzsdei lufik legvégén szokott jelentkezni, amikor a befektetők a korábbi nagy nyerteseket kezdik hajszolni.

Tehát akkor buborék az AI vagy sem? Móró szerint maga a technológia használata semmiképp, sőt ahogy egyre olcsóbb lesz, úgy terjed majd tovább. A beruházási oldalon viszont annál inkább: a most látott extraprofit történelmileg sosem tartós, mert ahol nagy a haszon, oda előbb-utóbb új versenytársak lépnek be, és amint bővül a kínálat, az árak esni kezdenek, a nyereség pedig a gyártóktól a felhasználókhoz vándorol. Az igazi kérdés, hogy az AI-fejlesztők közül kiemelkedik-e egy tartós győztes – ahogy annak idején a keresésben a Google vagy a mobilpiacon az Apple –, vagy egy egymást lefelé áraztató, kiélezett verseny alakul ki. Ez utóbbi esetben az a veszély, hogy a cégek olyan gyorsan írják felül egymás megoldásait, hogy a befektetések meg sem térülnek, mire jön a következő fejlesztés. A stratégák szerint a legnagyobb fenyegetést Kína jelentheti az amerikai AI-iparnak: ahogy a napelemek és az elektromos autók piacán már megtette, a chipek terén is képes lehet letörni az árakat, és ezzel elolvasztani a gyártók mostani extraprofitját.

A beszélgetés most videó formájában is elérhető. Nézd meg itt:

Ha a következő tudományos estünkről te sem szeretnél lemaradni, lépj be mielőbb a Qubit+-ba!

A Qubit Live #13-at a Concorde Értékpapír Zrt. támogatta.


Forrás

Érdekességek

A repülőrajt még mindig csúszik, az árakat viszont kordában tartja a Tisza-győzelem

Rejtőzködő fekete lyukat fedezett fel egy kínai-magyar kutatócsoport

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF360.34Ft
21 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 11:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 11:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF315.51Ft
21 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 11:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 11:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »