A Biobot nyerte a zsűri első díját, a Robotra Fel! a közönségdíjat a Qubit Nagy Tavaszi Kártyajáték-fejlesztő versenyén

A Qubit március végén negyedszer hirdette meg társasjáték-fejlesztő versenyét, amelynek keretében idén kártyajátékok készítését vártuk a pályázóktól, mégpedig robotika témában. A verseny szervezése ez alkalommal az ELTE Informatikai Karával közösen történt, és az előzsűrizett játékokat a közönség a június 20-án az ELTE lágymányosi kampuszán megrendezett Robotrandi családi nap keretében tekinthette meg és próbálhatta ki, ahol a zsűri által kiosztott három díj mellett a tesztelők értékelése alapján egy közönségdíj is átadásra került. A rendezvényre rengeteg család eljött, és a különféle érdekes interaktív robotikai programok és teltházas előadások mellett több mint kétszáz látogató a játékokat is tesztelte az expótér mellett felállított asztalokon. Ezúton is köszönjük részvételüket a játékok értékelésében!

A versenyre összesen 33 pályamű érkezett az ország minden tájáról. A pályázók tábora is annyira sokszínűnek bizonyult, mint maguk a játékok: a gyakorlott tervezőtől kezdve a matematikusokon és informatikusokon át egészen a lelkes általános iskolás diákokig mindenféle korosztály és hivatás képviseltette magát. A háromtagú zsűri az alábbi 20 játékot választotta ki abból a célból, hogy a rendezvényen bemutatásra kerüljenek:

  • Robotra Fel!
  • F.A.R.M.
  • Robot System Architect
  • RoboCraft
  • Replikánsok
  • Cyber Szabotázs
  • PorSZÍVÓZÁS
  • Roboforge Aréna
  • Cynapse
  • Martium – A Mars vörös aranya
  • Test 2.5
  • Gépigény
  • Robot küldetés
  • Robofix Ltd.
  • Robolúció – Robotok a mindennapokban
  • Botbuilders – Robotoló kamaszok
  • Biobot
  • Robotpárbaj
  • Robathon
  • RobotBörze

Néhány visszamondás után azonban lehetőséget kaptak más pályázók is, így a rendezvény napján végül az alábbi táblázatban látható játékok mérettethették meg magukat a közönség előtt. A táblázatban egyúttal a tesztelők értékelései is láthatók.

Külön gratulálunk az alábbi játékoknak, akik a tesztelőktől csak pozitív értékelést kaptak játékukra:

  • Simon Zoltán: Robotra Fel!
  • Szőke Tamás: F.A.R.M.
  • Pafféri Bálint, Pafféri Péter, Szitt Zsófia: Robolúció – Robotok a mindennapokban
  • Ráfael Balázs: Botbuilders – Robotoló kamaszok
  • Kara Dávid és Nemesházi Ádám: Biobot
  • Farkas Bence: Robathon

A verseny alaposan megmozgatta a résztvevők fantáziáját, rengeteg érdekes ötlettel találkoztunk. A zsűri döntése nehéz volt, hiszen idén tesztelés nélkül értékelte a játékokat, csak a szabályok, komponensek és az esetlegesen mellékelt videók alapján. Az értékelésében jelentős szerepet játszott, hogy a robotika témájához mennyire kreatívan nyúlt a szerző, azt mennyire szervesen tudta egy kártyajátékban megjeleníteni. Emellett a játék hossza, könnyed magyarázhatósága és informatív jellege is szempont volt. Mindezeket figyelembe véve a zsűri az alábbi három játékot díjazta, de ez nem jelenti azt, hogy a többi játék ne lett volna élvezetes, amit már csak az is jól mutat, hogy az összes előzsűrizett játékra zömében pozitív értékelés érkezett a Robotrandi rendezvényen.

I. helyezett: Biobot

Szerzők: Kara Dávid és Nemesházi Ádám

Rövid ismertető: Ez a játék egy lenyűgöző posztapokaliptikus világban játszódik, amelyben az emberiség elmenekült a Földről, de a hátrahagyott, lemerült robotok szimbiózisba kerültek egy növény-gomba hibrid fajjal, így hozva létre az élő szövetből és fémből álló biobotokat. A téma mellett a játék kellékei is különlegesek voltak, ugyanis részben átlátszó kártyákkal operál a játék, amiket forgatni és átfordítani is lehet, így ezek kombinációs lehetőségeit is érdemes használni.

Nyeremények:

II. helyezett: Robot System Architect

Szerző: Dr. Pásztor Szabolcs

Rövid ismertető: Draft (kártyaleválogatás) alapú, tablóépítő kártyajáték, ahol a játékos geometriai illeszkedési szabályoknak megfelelve próbálja beüzemelni és a legjobban kihasználni az összes alkatrészkártyát, amit megszerzett. A játék erőssége, hogy akár 8 fővel is játszható. A szerző a magyarországi Bosch csoportnál dolgozik, ami meg is látszott az alkotásán: a kártyákon szereplő illusztrációk a valóságban is létező ipari alkatrészeket ábrázolnak. A játék alapvetően STEM érdeklődésű játékosoknak készült azzal a céllal, hogy a modern mérnöki fejlesztési szemléletet, a szoftveres integrációt, a lean elveket és az optimalizációt mutassa be játékos formában.

Nyeremények:

III. helyezett: Martium – A Mars vörös aranya

Szerző: Körösi Zsolt

Rövid ismertető: A játék a harc, a gyártás és az erőforrás-menedzsment mechanikáit ötvözi. A történet szerint a Föld erőforrásai kimerültek, a túlélés záloga pedig a Marson bányászható különleges vörös kristály, a martium. A játékosok különböző frakciókat irányítva küzdenek a marsi bányákért, miközben folyamatosan fejlesztik harci és bányászati gépparkjukat. Játékmechanikai érdekesség, hogy a játékos által titkosan kijátszott parancskártyák egy kör késéssel hajtódnak végre.

Nyeremények:

Végül pedig jöjjön a közönségdíj, ami talán még a zsűri díjánál is nagyobb elismerés, hiszen az érdeklődő játékosok valódi játékélménye alapján adott értékelésekből származnak. Ezúton is köszönjük a látogatók hozzájárulását; reméljük, élményekkel gazdagon távoztak, és köszönjük a szerzőknek is, hogy el tudták hozni játékaikat.

Közönségdíjas: Robotra Fel!

Szerző: Simon Zoltán

Rövid ismertető: 2-5 fős családi kártyajáték, amiben a játékosoknak különféle robotjaik számára kell megfelelő munkahelyeket találniuk, és a legértékesebb kombinációkat összeállítaniuk. A játék érdekessége, hogy bizonyos munkahelyek fejleszthetők benne, illetve az, hogy a robotok és munkahelyek párosítását csak a legvégén kell elvégezni, vagyis játék közben is alakíthatjuk stratégiánkat. A draftolós kártyaválasztós mechanika a felnőtteknek stratégiai mélységet, a gyerekeknek pedig könnyen megérthető, intuitív szabályokat biztosít.

Nyeremények:

  • 25 ezer forint értékű vásárlási utalvány az ELTE IK jóvoltából;
  • Pubbo Air játékos STEM oktatórobot az INFUZE Robotics felajánlásával;
  • Light Art Musem Budapest belépőjegy két fő részére a legújabb More Than Human című kiállításra.

Minden nyertesnek és résztvevőnek szívből gratulálunk! A tesztelőknek köszönjük a rengeteg játékot és a lelkesedést! Szponzorainknak pedig, akik az alábbiak voltak, köszönjük a támogatást és a nyeremények felajánlását!


Forrás

Érdekességek

A kimcshi még a mikroműanyagokat is kipucolja belőlünk

A haltelepítés 7 ezer éve már ismert gyakorlat volt a kőkorszaki Skandináviában

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF360.34Ft
21 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 11:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 11:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF315.51Ft
21 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 11:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 11:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »