A haltelepítés 7 ezer éve már ismert gyakorlat volt a kőkorszaki Skandináviában

Az ugyan nem újdonság, hogy már a vadászó-gyűjtögető elődeink is módszeresen kiaknázták a természeti erőforrásokat, és egyebek mellett halcsapdaként szolgáló sok száz kilométere csatornarendszer építésére is képesek voltak. Az viszont csak nemrégiben derült ki, hogy már 7 ezer évvel ezelőtt is sikeresen telepítettek be hallal egész tavakat – írja a New Scientist az Antiquity folyóiratban hétfőn publikált tanulmányra hivatkozva.

Az Oslói Egyetem régészei még 2022-ben fedezték fel a norvég fővárostól északnyugatra fekvő Tesse-tó átmenetileg szárazra került medrében azokat a kiterjedt halászati tevékenységre utaló leleteket, amelyek alapján kutatni kezdték a hegyvidéki élővíz halállományának eredetét. Korábban ugyanis nem volt kielégítő magyarázat arra, miért élnek az utolsó jégkorszak visszavonulásakor kialakult tóban jelentős számban sebes pisztrángok (Salmo trutta), méghozzá akkora állományt alkotva, amely az 1940-es években még évi 9 tonnás „fogást” biztosított, de jelenleg is jelentősnek számít.

A pisztrángok természetes úton azért nem kerülhettek a 850 méter tengerszint feletti magasságban fekvő tóba, mert a kivezető vízfolyások vízesései leküzdhetetlenek voltak az elmúlt évezredekben. Az emberi betelepítésnek pedig eddig nem volt sem írásos, sem tárgyi bizonyítéka.

A halcsapdának látszó bonyolult faszerkezetek maradványainak radiokarbonos kormeghatározása viszont kimutatta, hogy a legrégebbi struktúra időszámítás előtt (i.e) 4950 körüli lehet, faleletek és a közép-skandináv hegységek fenyőállományának évgyűrű-kronológiai összehasonlítása révén pedig kiderült az is, hogy a csapdák tartóoszlopait i.e 2669 tavaszán, illetve telén vágták ki, de akadt olyan is, amelyiket i.e 2657-2656 telén, ami a norvég régészek szerint azt bizonyítja, hogy a csapdákat karban tartották, felújították.

A kutatók ugyan tárgyi bizonyítékot nem találtak, de a legvalószínűbb magyarázatuk szerint a mezolitikum skandináv vadászó-gyűjtögető népei felthetően bőrtömlőkben szállították fel a hegyi tóba a betelepítésre szánt pisztrángokat, amelyek aztán a Tesse-tó optimális körülményei között nemcsak megmaradtak, de el is szaporodtak. Az ugyanakkor tudható, hogy a középső kőkorszaktól kezdve ezen a területen az emberek nyaranta a hegyekben rénszarvasra vadásztak és halásztak, a telet viszont az enyhébb klímájú völgyekben vagy a tengerpartokon töltötték. A kutatók úgy vélik a haltelepítés okon kiszámítható táplálékellátás hosszabb tartózkodást tett lehetővé, nemcsak a nagyvadak után cserkelő vadászok, de egész családi csoportok számára is.


Forrás

Érdekességek

A Biobot nyerte a zsűri első díját, a Robotra Fel! a közönségdíjat a Qubit Nagy Tavaszi Kártyajáték-fejlesztő versenyén

Monti, furto a Pasquetta in via Leonina: rubati gioielli e orologi. Bottino di 700mila euro

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF360.34Ft
21 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 11:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 11:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF315.51Ft
21 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 11:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 11:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »