Sérülés miatt lemaradt a vébéről, most a Honvéd szerződtette

A 30 éves, bosnyák–osztrák kettős állampolgárságú Hadzikic jelentős nemzetközi tapasztalattal érkezik Kispestre. Pályafutása során szerepelt az osztrák Austria Wienben és Admira Wackerben, a svájci FC Zürichben, a bosnyák Velez Mostarban – ahol kétszer is a liga legjobbjának választották –, valamint legutóbb a horvát élvonalbeli Slaven Belupóban.

Az Austria Wien játékosaként kétszer is szerepelhetett az Európa Liga csoportkörében, ahol többek között az AS Roma és az AC Milan ellen is pályára lépett.



Korábban csupán korosztályos szinten védett osztrák színekben, végül 2024 májusában megkapta első behívóját a felnőtt csapatba, de bemutatkoznia még nem sikerült. Idén Sergej Barbarez szövetségi kapitány számított rá a 26 fős világbajnoki keretben is, ám végül sérülés miatt vissza kellett lépnie a tornától.

Egészen elképesztő érzés egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező klubhoz csatlakozni, mint amilyen a Kispest-Honvéd! Nagyon boldog vagyok, szeretném, ha minél több mérkőzésen segíthetném a csapatot a sikerek elérésében.

Alig várom, hogy ebben a fantasztikus arénában, a kispesti szurkolók előtt is bizonyítani tudjam, hogy érdemes volt szerződtetni” – nyilatkozta a kispesti klub hivatalos honlapján.

The post Sérülés miatt lemaradt a vébéről, most a Honvéd szerződtette first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Két amerikai katona meghalt egy iráni támadásban Jordániában

Hiába teljesített minden elvárást a belga kapitány, mégis távoznia kell

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.31Ft
21 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 13:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 13:05 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.52Ft
21 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 13:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 13:05 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »