
Célt érhetnek a múlt csütörtök óta tartó tüntetések, melyek azt követően kezdődtek ukrán nagyvárosokban, hogy Volodimir Zelenszkij leváltotta a rendkívül népszerű fiatal védelmi miniszterét, Mihajlo Fedorovot. A miniszternek azért kellett mennie, mert szembekerült a hadsereg főparancsnokával, Olekszandr Szirszkijjel. Zelenszkij ezzel a legtöbb elemző szerint katonai és politikai téren is súlyos hibát vétett, és az ukrán közvéleményben általános a felháborodás a népszerű miniszter eltávolítása miatt.

Bár a hadsereg vezérkara hétfőn tagadta a Szirszkij menesztéséről szóló sajtóértesüléseket, Kirilo Budanov, az elnöki hivatal vezetője azt mondta, hogy „a közvéleményt meghallották”, és „lesznek eredmények”. Az Ukrajinszka Pravda forrásai szerint pedig az elnök Szirszkijnek leváltására, illetve utódjának keresésére készül.
Zelenszkij eszerint hétfőn több tábornokkal is tárgyalt, köztük Mihajlo Drapatijjal, Ukrajna összfegyvernemi haderőinek vezetőjével, aki a hírnevét azzal alapozta meg, hogy 2014-ben egy tankkal áttört egy oroszbarát blokádon, amikor Oroszország először próbálta elfoglalni a kelet-ukrajnai Mariupol városát. Drapatij aztán már 2024 nyarán megállított egy jelentős orosz betörést Harkiv térségében, stabilizálta a frontvonalat, és nem sokkal később a legfiatalabb hadseregparancsnokká vált. Jelenleg az egyik legelismertebb ukrán tábornoknak számít, és a tüntetők is őt követelik Szirszkij helyére.
A csúcsvezetőkkel folytatott megbeszéléseken részt vett Jevhen Hmara is, akit Zelenszkij nevezett ki védelmi miniszternek. Egyelőre nem világos, hogy Fedorovot visszahelyezik-e korábbi posztjára – ez a tüntetők egyik fő követelése –, vagy más szerepkörben tér-e vissza a kormányba.
A Guardian forrása szerint a régi, szovjet stílusú hadvezetést képviselő Szirszkij sorsa már megpecsételődött, a kérdés csak az, ki követi majd. A tiltakozások szervezői szerint Zelenszkijnek péntekig van ideje visszaadni Fedorov korábbi posztját. Ha ez nem történik meg, „általános, határidő nélküli tiltakozást” ígérnek az ország városaiban és településein. (via The Guardian, Ukrajinszka Pravda)







