Nyomozás indult Kubatov 25 milliárdos Fradiváros-projektje miatt

Nyomozást indított a BRFK a Kubatov-féle úgynevezett Fradiváros-projekt ügyében. Az eljárás a C-közép nevű fradista szurkolói blog szerzőjének bejelentése alapján indult. A hűtlen kezelés gyanújával folyó eljárás alapvetően azt próbálja meg majd kideríteni, hogy hová tűnt a Népligetbe tervezett, településméretű sportkomplexum elkészítésére és az építkezés megkezdésére egy évtizede átutalt, összesen 25 milliárd forint. A klub azt ugyanis az eredeti célre biztosan nem használta fel, de vissza sem fizette a költségvetésbe.

A Fradiváros projekt Kubatov Gábor klubelnök ötlete volt. Az FTC-nek eleve egy rakás jobb és rosszabb állapotú pályája és csarnoka van a Népliget keleti oldalán. A terv az volt, hogy itt egy helyre, egy modern sportközpontba költöztessék az óriásklub összes szakosztályát. Ehhez mindenből újat terveztek építeni: csarnokokat, edzőpályákat, akadémiai épületeket, kollégiumokat, irodaépületeket.

Úgy tűnt, hogy a NER-korszak derekán nagy lendülettel beharangozott program repülőrajtot vesz, hiszen 2015-ben és 2017-ben kormánydöntéssel 10, majd 15 milliárd forintot kaptak a motor berúgására. Ám az építkezés azóta sem indult el. Arra, hogy a pénzt vagy annak egy részét időközben elkölthették másra, két különös kormányhatározatból lehet következtetni.

Az első 2022-ben született és engedélyt adott a klubnak arra, hogy az akkor már évek óta náluk parkoló tízmilliárdokat az eredeti célok helyett a klub működésére is elkölthessék. A klubvezetés kritikusai már akkor arról beszéltek, hogy a kormányhatározat valódi oka az lehetett, hogy Kubatovék már ezelőtt belenyúltak a pénzesbödönbe. A meg nem erősített hírek játékosigazolások kifizetéséről szóltak.

A mostani nyomozás talán legfontosabb szála lehet annak kiderítése, hogy 2022. után valóban a klubra és nem a labdarúgó Zrt-re költöttek-e a pénzből.

A másik, árulkodó kormányhatározatot a létező legfurcsább időpontban hozták meg idén tavasszal. 2026. május 8-án a szó köznapi értelmében már rég megbukott ugyan az utolsó Orbán-kormány, de az új Parlament május 9-ei megalakulása és Magyar Péter miniszterelnök eskütétele előtti napon papíron még hivatalban voltak, így még hoztak egy utolsó kormányhatározatot. Ami arról szólt, hogy ha a Fradi nem tudja megfizetni a tartozását a költségvetésnek, a klubnak engedélyezzék a halasztásos részletfizetést. A szöveg ezt úgy fogalmazta meg, hogy a kormány felkéri a honvédelmi minisztert, hogy „amennyiben a Ferencvárosi Torna Club kezdeményezi az állam irányába fennálló kötelezettségeinek időbeli átütemezését, és ezt a jogszabályok lehetővé teszik, vizsgálja meg a kérelem kedvező elbírálásának lehetőségét.”

Az eredeti ütemterv szerint már a projekt második ütemének kellene épülnie. Az első ütemben már évekkel ezelőtt el kellett volna készülnie a csarnokokból álló blokknak, benne uszodával, tornacsarnokkal és kézilabda-, valamint jéghokipályával. Sőt most már a hajrában kellene tartaniuk a 2026. végén átadandó második ütemmel is, ami egy szállodát plusz egy komplett fociakadémiát jelentett volna. Ehhez képest az első körből sem épült meg semmi.

Az, hogy a Fradiváros-projektben kapavágás sem történt az elmúlt évtizedben, többek között talán azért sem okozott botrányt korábban. mert a területen időközben felépítettek két műfüves pályát világítással és egy sátorszerkezetes uszodát. De ezeknek az építkezéseknek a 444 tudomása szerint valójában semmi köze nem volt ehhez a projekthez, mivel azok TAO-ból épültek.

A Fradiváros-botránynak köze lehet ahhoz, hogy egy héttel ezelőtt távozott az FTC pénzügyeit a korábbi években kézben tartó Nyíri Zoltán ügyvezető alelnök, akinek feladatait Kubatov Gábor vette át.


Forrás

Érdekességek

Europeans say ugh to half-time show

Orosz hadihajók tartottak váratlan éleslövészetet a brit partok közelében

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.93Ft
21 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 17:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 17:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.25Ft
21 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 17:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 17:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »