Orosz hadihajók tartottak váratlan éleslövészetet a brit partok közelében

Nagyon megy a tengeri éleslövészet mostanában, alig néhány órája írtuk meg, hogy kínai hadihajók éleslövészetet tartottak Japán kizárólagos gazdasági övezetében, aztán jött a hír, hogy orosz hadihajók is éleslövészetet rendeztek a brit partok közelében, a La Manch csatornában, izgalmas első napja lett tehát az új brit miniszterelnöknek.

A Neustrashimy elnevezésű orosz hadihajó hétfőn Plymouthtól körülbelül 74 kilométerre délre hajtott végre ritka éleslövészetet, miután a brit hatóságok számára váratlanul bejelentette, hogy tüzet nyit, majd 30 perces gyakorlatot tartott Plymouthtól délre.

Ritkának számít, hogy egy hadihajó ilyen rövid előzetes bejelentéssel tartson éleslövészetet nemzetközi vizeken, egy másik ország közelében, ezeket a gyakorlatokat általában jóval korábban jelzik. Ugyanakkor, ha a szükséges biztonsági figyelmeztetéseket kiadják, ez jogszerű.

A Neustrashimy váratlanul közölte, hogy lövészetet fog végrehajtani, és arra kérte a mozgását addig figyelemmel kísérő brit hadihajót, hogy húzódjon biztonságos távolságra. Az orosz hadihajók 2026 nagy részében brit felségvizek közelében hajóztak. Múlt hónapban egy másik fregatt, az Admiral Grigorovichot figyelmeztető lövéseket adott le néhány száz méterre egy brit kedvtelési célú vitorlás két utasától a Wight-szigettől délre. A Neustrashimy a hónap elején érkezett a brit partok közelébe, leváltva az Admiral Grigorovichot, amely három hónapos, elhúzódó bevetésen vett részt. Az orosz hadihajók időnként olajszállító tartályhajókat kísérnek, máskor pedig pusztán pszichológiai nyomásgyakorlás céljából vannak jelen, illetve azért, hogy lekössék a brit haditengerészet erőforrásait a folyamatos megfigyelésükkel. (Guardian)


Forrás

Érdekességek

Nyomozás indult Kubatov 25 milliárdos Fradiváros-projektje miatt

Előkelő égi vándor, egy fakókeselyű érkezett Magyarországra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.93Ft
21 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 17:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 17:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.25Ft
21 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 17:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 17:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »