A bukott osztrák kancellár is az MCC fizetési listáján volt, a Fidesz veresége után inkább visszautalta a pénzt

Sebastian Kurz, az előbb az ibizai videóbotrányba, majd 2021-ben egy korrupciós botrányba is belebukó volt osztrák kancellár rajta volt az MCC fizetési listáján, a Fidesz veresége után azonban jónak látta lemondani erről a pénzről, és 110 ezer eurót vissza is utalt az eddigi formájában végnapjait élő MCC-nek. A kapcsolatot ő is elismerte az azt feltáró osztrák lapnak, a Falternek.

Az osztrák sajtóban ez most úgy jelenik meg, hogy Orbán Viktor a jelek szerint nem csak ideológiailag segítette a volt kancellárt, de a Kurz politikai hanyatlása után még szorosabbá váló kapcsolatuk mögött üzleti szempontok is állhattak.

Kurz elvileg a 2023-ban az MCC által megvett osztrák magánegyetemmel, a Modullal és az ausztriai kapcsolatépítéssel kapcsolatban adott tanácsokat az MCC-nek – az egyetemen azonban erről nem tudnak semmit.

Az MCC nemzetközi építkezésének ez volt a két fő formája: nemzetközi intézményépítés egyfelől, és egy jobboldali hálózat finanszírozása másrészt, melynek tagjait a budapesti kifizetőhelyről finanszírozták, hogy Budapesten szakértsenek, netwörköljenek, és terjesszék a világban jó hírét az illiberalizmus magyarországi formájának.


Forrás

Érdekességek

Bóka János a Fidesz új frakcióvezetője

Pánikolnak Fonyódon, szabadul Molnár Csilla gyilkos bátyja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.08Ft
22 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Jul 2026 08:20 UTC
Latest change: 22 Jul 2026 08:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF319.18Ft
22 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Jul 2026 08:20 UTC
Latest change: 22 Jul 2026 08:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »