Elfogadta a parlament a 100 ezres iskolakezdési támogatásról szóló javaslatot, megszületett az új közmédia alapja is

Több fontos ügyben is döntést hozott a parlament kedden. Az Országgyűlés megszavazta az iskolakezdési támogatásról szóló javaslatot, aminek értelmében százezer forintos iskolakezdési támogatásra jogosultak

  • a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő szülők;
  • a magasabb összegű családi pótlékra jogosító gyermeket nevelő szülők;
  • a sajátos nevelési igényű, a Dobbantó programban vagy a műhelyiskolai képzésben résztvevő gyermeket nevelő szülők;
  • a gyermeküket egyedül nevelő szülők;
  • a gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyerekek és az árvaellátásban részesülő tanulók.

A javaslatot a kormány szerint az indokolta, hogy „az iskolakezdés a szűkösebb anyagi lehetőségek, illetve a tankötelezettség kezdete miatt egyetlen családnak se jelentsen aránytalan terhet”. A jogszabály szerint a támogatás nem minősül jövedelemnek, ezért nem kell adózni utána és végrehajtás alá sem vonható.

Elfogadta az Országgyűlés 139 igen és 26 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett a Közszolgálati Közalapítvány alapító okirata visszavonásáról, valamint a Független Közmédia Testület alapító okiratának elfogadásáról, induló vagyona megállapításáról szóló határozatot is. A határozat célja az új közszolgálati médiaszervezeti rendszer megalapozása.

A rendelkezések biztosítják, hogy a Közszolgálati Közalapítvány megszűnése ne eredményezzen működési, pénzügyi, munkáltatói vagy iratkezelési bizonytalanságot, és az új intézményrendszer a törvényben meghatározott feladatait az előírt törvényes határidőben megkezdhesse. (MTI)


Forrás

Érdekességek

Spot the pol!

Egészen máshogy rendezné a kórházban rekedt gyerekek helyzetét ez a kormány, mint az előző

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.89Ft
22 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Jul 2026 09:20 UTC
Latest change: 22 Jul 2026 09:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.87Ft
22 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Jul 2026 09:20 UTC
Latest change: 22 Jul 2026 09:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »